Hitler csapatai 1944. március 19-én megszállták a békekötésen hezitáló Magyarországot, hazánk lakossága számára a XX. század legkaotikusabb és legvéresebb hónapjai kezdődtek. A szovjet Vörös Hadsereg katonái még ezen év augusztusában betörtek Magyarországra, véres harcok árán verekedték magukat nyugat felé.
A valóságban azonban a németek csak 11-én kezdték kiüríteni az utolsó magyar falvakat, az összefüggő arcvonal pedig 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Kapuy- és Dénes-majornál hagyta el Magyarország területét – de ez most részletkérdés. A felszabadítás vagy megszállás dilemmájába sem megyünk most bele mélyebben, maradjunk az 1944-45-ös kettős megszállás fogalmánál.
Kádár kérte, maradjanak
Hamar kiderült, a szovjeteknek eszük ágában nincs hazamenni még azután sem, hogy a sztálini államberendezkedést ránk kényszerítették. A világ az 1947-es párizsi békeszerződéssel többé kevésbé szentesítette a megszállást:elrendelte ugyan a Vörös Hadsereg Magyarországon állomásozó egységeinek kivonását, de lehetővé tette akkora haderő jelenlétét, amit az Ausztriában állomásozó szovjet csapataikkal való kapcsolattartás indokolt.
Egészen addig, míg nyugati szomszédunk 1955-ben visszanyerte függetlenségét, és kinyilvánította semlegességét. Hruscsov nem sokat törődött vele, hogy magyarországi tartózkodása ezzel okafogyottá vált, hiszen a szocialista tábor legfőbb „kohéziós ereje” a szovjet haderő volt. Megszületett a Varsói Szerződés, és az 1956-os forradalom után Kádár János határozott kérése volt a csapatkivonás határozatlan időre való elhalasztása.
Változás a ’80-as évek végéig nem történt, a szovjet katonai jelenlét lassan „megszokottá” vált. Országszerte terjedt a keserű vicc:
-Miért Magyarország a világ legnagyobb országa?
-???
-Mert a szovjetek bejöttek ’45-ben és azóta nem találnak ki innen.
Viktor Silov volt az utolsó
Gorbacsov reformjai és a szocialista tömb országaiban meginduló erjedés ebben a tekintetben is meghozta az eredményt. A szovjet pártfőtitkár 1988 decemberében, az ENSZ közgyűlésén ígérte meg, hogy három éven belül 50 ezer katonát, 5000 harckocsit és 6 harckocsizó osztályt von ki Kelet-Európából.
A Magyarországon állomásozó Déli hadseregcsoport főparancsnoka pedig a következő év első napján meghirdette 10 ezer főnyi katonaság hazaszállítását, ami a hazánkban állomásozó létszám egyötöde volt. De az eseményeket se megállítani, se lelassítani nem lehetett. Leomlott a vasfüggöny, Budapesten 1989. október 23-án kikiáltották a köztársaságot, az év karácsonyán George Bush és Mihail Gorbacsov már a békés demokratikus átmenet kérdéseiről tárgyalt.
A magyar kormány 1990 januárjában szólította fel csapatai kivonására a Szovjetuniót, egy hónappal később Somogyi Ferenc külügyi államtitkár és Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes között megkezdődtek a tárgyalások. Ezek eredményeként 1990. március 10-én, Horn Gyula magyar és Edouard Sevardnadze szovjet külügyminiszter aláírta az egyezményt, amely szerint június 30-át szabta meg a kivonulás végső határidejének.
A Veszprém megyei Hajmáskérről két nappal a szerződés megkötése után indultak el az első, felszereléseket, berendezéseket, fegyvereket és katonákat szállító szerelvények. Minden a tervek szerint zajlott, sőt gyorsabban: utolsó szovjet katonaként Viktor Silov altábornagy, a Déli hadseregcsoport Magyarországon állomásozó egységeinek parancsnoka 1991. június 19-én Csapnál átlépte a határt.
Negyvenhét év után ez volt az első nap, hogy Magyarország területén nem tartózkodott idegen, megszálló katona.
Kiemelt képünkön: Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnokának autója átlépi a határt a záhonycsapi átkelőhelyen. Az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét 1991. június 19-én, 15 óra 1 perckor a magyar-szovjet határnál, a záhonyi átkelőhelyen. Fotó: Kleb Attila / MTI
