Tudomány zöldövezet

Egyre több állat tér át miattunk az éjszakai életmódra

Egy új vizsgálat szerint egyre több emlős kezd el éjszakai életmódot folytatni, hogy ne kelljen az emberekkel találkoznia. Az adatok alapján a természet számára már az olyan békésebb emberi tevékenységek is igen zavaróak, mint amilyen a túrázás.

A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársai 76 korábbi tanulmány adatait vizsgáltak meg – írja az IFLScience. Az érintett kutatások hat kontinens 62 különböző emlősfajának nappali aktivitását mérték fel változatos eszközök és módszerek, például nyomkövetők, fotócsapdák és megfigyelések segítségével.

A szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző mértékű emberi tevékenységek, így a vadászat, a mezőgazdaság vagy a túrázás mennyiben befolyásolja az állatok viselkedését. Az adatok alapján azok az élőlények, melyek általában egyenletesen osztják fel idejüket az éjjel és a nappal között,

20 százalékkal aktívabbá váltak éjszaka, ha emberek voltak a közelben.

A jelenség a nagyobb növényevő és ragadozó emlősöket egyaránt érintette, kisebb fajokat viszont nem tanulmányoztak a kutatók.

Valójában egyáltalán nem meglepő, hogy az állatok igyekeznek elkerülni az embereket, az éjszakai átállás mértéke viszont annál inkább meghökkentő. Egyelőre nem tudni, hogy a folyamat pontosan milyen hatással is lesz az egyébként igen érzékeny ökoszisztémára.

Elképzelhető, hogy a jelenség miatt kiélesedik majd a harc az élelemért, az alapvetően nappali életmódot folytató állatok pedig védtelenebbé válhatnak az éjszakai ragadozókkal szemben. Igaz, bizonyos élőlények számára így is előnyös lehet az átállás.

Justin Brashares, az új tanulmány társszerzője szerint aggodalomra ad okot, hogy napjaink állati viselkedési mintái több millió évnyi alkalmazkodás eredményei. Nem túl valószínű, hogy a sötétségbe űzött természet megfelelően fog működni.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik