Tudomány

A Trump-adminisztráció ezúttal az elefántokat sodorja veszélybe

24.hu
24.hu

2018. 03. 08. 13:11

A Trump-adminisztráció több afrikai országra vonatkozóan is megszünteti az elefánttrófeák importjának tilalmát. Az egyes trófeákat a CITES-nek (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora) és az ESA-nak (Endangered Species Act) megfelelően külön-külön ellenőrzik majd a behozatal előtt.
Korábban a témában:

Az amerikai belügyminisztérium egy március 1-én megjelent dokumentumában vázolta az elképzelést, az egyesével történő ellenőrzésről azonban nem írtak konkrétumokat – számol be a CBS.

Az Obama-adminisztráció 2014-ben tiltotta be, hogy Zimbabwéből sportvadászatok során gyűjtött elefánttrófeákat hozzanak az Egyesült Államok területére. 2017 novemberében azonban a Hal- és Vadvédelmi Szolgálat bejelentette, hogy ha úgy adódna, elkezdenék ismét kibocsátani az engedélyeket az efféle trófeákra. Donald Trump nem sokkal később a Twitteren azt írta, egyelőre félreteszi a kérdést, amíg meg nem ismeri meg kellően az érintett természetvédelmi tényeket.

Később Ryan Zinke belügyminiszter egy bejegyzésben azt írta, az elnökkel egyetértésben arra jutottak, hogy még nincs itt az ideje a tilalom megszüntetésének, az elefántok ugyanis továbbra is veszélyben vannak. Most úgy tűnik, Trumpék meggondolták magukat.

Kép: Pixabay

Az elnök két fia, Donald Trump Jr. és Eric Trump nagy vadászok hírében állnak. 2012-ben olyan fotók kezdtek el terjedni a testvérekről, melyeken különböző kilőtt állatokkal, például egy elefánttal pózolnak. Trump akkor azt írta, a képek régóta ismertek, ő maga pedig már korábban reagált rájuk.

A fiaim szeretnek vadászni, én nem

– tette hozzá az elnök.

Nagyjából egy hónappal a novemberi események után olyan pert fogadott be a Washingtoni Kerületi Fellebbezési Bíróság, melyet a Nemzeti Fegyverszövetség és a Nemzetközi Szafari Klub kezdeményezett. A per szerint az eredeti, Obama-adminisztráció által elrendelt tilalom jogellenes volt.

A közelmúltban a Hal- és Vadvédelmi Szolgálat ezen eljárás irataiból idézett.

A per alapján nemcsak az elefántok, hanem az oroszlánok és tarka lantszarvúantilopok trófeáinak importját is engedélyezni kéne.

Trump korábbi állásfoglalásának ellenére tehát bizonyos afrikai országokból ismét jóváhagyják egyes nagyvadak trófeáinak behozatalát.

A természetvédők régóta küzdenek azért, hogy globális szinten is visszaszorítsák az elefánttrófeák forgalmát. A fő cél a kereskedelem megszüntetése, az utóbbi időkben pedig komoly eredményeket sikerült elérni: előbb Kína, majd egy hónappal később Hongkong is bejelentette a belföld kereskedelem felszámolását.

Azzal, hogy Amerikában ismét lehetőséget teremtenek a trófeák beáramlására, esélyt adnak a helyi illegális kereskedelem fellendülésére.

(Kiemelt kép: Pixabay)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Andratx, 2018. június 11.
Villámok cikáznak az égbolton a Baleár-szigeteken fekvő Andratx felett 2018. június 11-én. (MTI/EPA/Cati Cladera)

Időjárás: egyre nagyobb veszélybe kerülünk

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.