Tudomány zöldövezet

Fél hónappal korábban kezdődik az északi-sarki tavasz, mint 10 éve

Az elmúlt években egyre több területen jelentkezik a vártnál korábban a tavasz. Bár ez elsőre kellemesnek tűnhet, valójában igen aggasztó: a klímaváltozás egyértelmű nyoma. Minél északabbra utazik az ember, annál rosszabb a helyzet.

Egy új, Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány szerint napjainkban az északi-sarki tavasz már 16 nappal korábban jelentkezik, mint 10 évvel ezelőtt. A kutatók azt is feltételezik, hogy az Egyenlítőtől északi irányba haladva minden 10 szélességi fok után a megszokotthoz képest átlagosan 4 nappal korábban jön el az évszak.

A szakértők a kutatás során olyan korábbi vizsgálatokat elemeztek, melyek a különböző sarki élőlények tavasz eleji viselkedésével, így a virágok nyílásával, a növények rügyezésével, a kétéltűek hangkeltésével, illetve a költöző madarak érkezésével foglalkoztak. Összesen 743 tanulmányt vizsgáltak meg, emellett pedig a hőmérsékleti adatokat is analizálták.

Az, hogy az Északi-sark környékén még a többi régióhoz képest is jóval korábban jelentkezik a tavasz, azt mutatja, hogy az Arktisz rendkívül gyorsan melegszik. Ezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi időszakban Európában hidegebb volt, mint az Északi-sarkon.

Hidegebb lesz, mint az Északi-sarkon. És ez tök komoly
Mondjuk ehhez az is kell, hogy odafönt pedig extra magas a hőmérséklet.

A pólus felmelegedése miatt csökken a hó- és jégtakaró, ez pedig az egész helyi ökoszisztémát veszélybe sodorja. A korai tavasz ráadásul azokat a fajokat is megzavarja, melyek az évszak jeleihez igazodnak.

A jelenség különösen veszélyezteti a költöző madarakat, melyek hatalmas távolságokat tesznek meg, hogy elérjék az Északi-sarkot. Eric Post, az új tanulmány vezető szerzője szerint a madarak a tavasz jeleire támaszkodnak, melyek a felmelegedés hatására megbízhatatlanná válnak.

Az érkezésük után fogyasztott növények és rovarok tavaszi ébredése gyorsabban történik, mint a változások az alacsonyabb szélességeken, ahonnan a madarak jönnek

– mondta a kutató.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy az északi-sarki évszak átalakulása pontosan miként is hat majd a helyi fajokra. Az ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy a változás fel fogja borítani a helyi ökoszisztéma kényes egyensúlyát.

(Via: IFLScience, kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik