Tudomány

200 napon át éltek kínai egyetemisták egy szimulált holdkolóniában

Négy kínai egyetemista 200 napot töltött el egy szimulált holdkolóniában Pekingben. Ez volt a Yuegong-1 prototípusának második tesztje.

A 160 négyzetméteres modult úgy alakították ki, hogy újrahasznosítsa a vizet, illetve az emberek, növények, állatok és mikrobák által előállított szerves anyagokat.

Hogy minél jobban szimulálják az űrmissziók nehézségét, a kísérlet során az önkéntesek állítólag nem kommunikálhattak a külvilággal – számol be az IFLScience. Az egyetemistáknak növényeket kellett termeszteniük, és kísérleteket kellett végrehajtaniuk a zárt környezetben.

Liu Hong, a Yuegong-1 vezető tervezője a Xinhuának azt mondta, az eddigi leghosszabb teszt alaposan próbára tette a rendszert és az önkéntesek pszichológiai állapotát.

A kísérlet során három váratlan áramkimaradás is jelentkezett, a modul összességében mégis jól szerepelt.

A két nőből és két férfiből álló csapat távozása után egy újabb csoport költözött be az állomásra. Ez a legénység korábban már eltöltött 60 napot a Yuegong-1-ben, ezúttal 105 napig tartózkodnak majd a modulban. Ezzel a harmadik kísérlettel fogják befejezni az eredetileg tervezett 365 napos tesztsorozatot.

A marsi növénytermesztési módszerek modellezése egy amerikai kísérletben (kép: NASA)

A mostani kíséret újabb bizonyíték arra, hogy Kína komolyan gondolja nagyszabású Hold-programját. Az ázsiai ország kutatói azt tervezik, hogy 2018 végén leszállóegységet indítanak a Hold túlsó oldalához. Nem lehetetlen, hogy az űreszközön egy mesterséges ökoszisztéma is utazni fog.

A kínai projekt ugyanakkor kudarcoktól sem mentes: a Long March 5 rakéta tavaly júliusi indítása például sikertelen volt.

Ennek ellenére Kína eddigi eredményei azt mutatják, hogy a NASA-nak alaposan össze kell kapnia magát, ha vezető szerepet akar vállalni a Hold meghódításában.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik