Tudomány

Van egy kis probléma Trump nagy Hold-missziójával

Trump kitalálta, hogy az Egyesült Államoknak ismét embert kell juttatnia a Holdra. A probléma az, hogy a terv részleteiről egyelőre semmit sem tudni.

Decemberben Donald Trump aláírta azt az irányelvet, melyben arra utasította a NASA-t, hogy a 2030-as évek Mars-missziója helyett a Holdra koncentráljon. Egy hónappal később azonban az űrhivatal még mindig nem ismeri a terv részleteit, sem a határidőkről, sem a költségvetésről nem folytattak tárgyalásokat.

Az irányelv arra utasítja a NASA igazgatóját, hogy hozzon létre kereskedelmi és nemzetközi partnerekkel egy innovatív és fenntartható kutatási programot, hogy lehetővé válhasson az emberi terjeszkedés a Naprendszerben.

Egyelőre nem jelentettek be egyetlen partnert sem, ráadásul az űrhivatalnak jelenleg még csak igazgatója sincs.

A NASA még sosem működött ilyen hosszú ideig igazgató nélkül.

Robert Lightfoot, a szervezet ügyvezető igazgatója a The Washington Postnak azt mondta, a program részletei a NASA 2019-es költségvetési kérelmében fognak megjelenni. A kérelem elkészítéséig viszont az űrhivatal nem lehet biztos az emberes expedíció céljaiban. Lightfoot szerint egyelőre fogalmuk sincs a program részleteiről.

Scott Kelly korábbi űrhajós azt nyilatkozta, az új elnökök beiktatása után mindig irányt kell váltania a NASA-nak, ennek eredményeként pedig a szervezetnél olyan munkát folytatnak, amely nem is számít igazán. A Bush-adminisztráció a Hold-küldetéseket, Obama rendszere pedig a Mars-expedíciót támogatta. Trump viszont ismét a Hold felé terelné az űrkutatást.

Csak azt remélem, hogy egy nap olyan elnökünk lesz, aki azt mondja: »Tudjátok mit, hagyjuk a NASA-t azon az úton, melyen halad, és nézzük meg, mit ér el a NASA, ha elengedjük a kezüket«

– mondta Kelly.

Lori Garver, a NASA korábbi igazgatóhelyettese, aki Obama első elnöksége alatt töltötte be a tisztséget, nem ért egyet az asztronautával. Garver szerint a NASA irányváltoztatásai a demokráciához tartoznak, az egyes programok során elért eredmények pedig nem vesznek kárba. A Mars-misszióhoz kifejlesztett technológia például a Hold meghódításában is segíthet.

(Via: IFLScience, kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik