Tudomány
Smoking power plant chimney over a town

Nicaragua is csatlakozik a párizsi klímaegyezményhez

Donald Trump idén júniusban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből. Ezzel Amerika csatlakozott Szíriához és Nicaraguához, azaz ahhoz a két országhoz, melyek nincsenek benne a megállapodásban.
Korábban a témában:

Hosszú idő után Nicaragua kormánya is döntött a párizsi klímaegyezményhez való csatlakozásról – számol be az IFLScience. Bár a közép-amerikai ország kormánya az utóbbi hónapokban már célozgatott, Daniel Ortega elnök csak múlt héten jelentette be hivatalosan a döntést.

Ortega szerint a fejlettebb országok tudósai, a NASA munkatársai, az európai kutatók és úgy általában mindenki egyetért abban, hogy meg kell állítani azt a folyamatot, amely a bolygó elpusztításához vezet. Nicaragua már megtette a csatlakozáshoz szükséges jogi lépéseket, így csupán két ország maradt a világon – az Egyesült Államok és Szíria -, melyek nem tagjai a párizsi összefogásnak.

Nicaragua eddig azért nem írta alá az egyezményt, mert úgy vélték, a megállapodás nem elég szigorú az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében. Szíria kimaradása érthető: a közel-keleti országban súlyos katonai konfliktus zajlik.

Bár Donald Trump szerint az Egyesült Államok azért lépett ki utólag az egyezményből, mert az aránytalan terheket rótt volna Amerikára, valójában azonban a Trump-adminisztráció klímaszkepticizmusának is köze lehet a döntéshez.

Trump a közelmúltban egy ismert éghajlatváltozás-tagadót jelölt a Fehér Ház Környezetminőségi Tanácsának élére, a Környezetvédelmi Hivatal fejének pedig azt a Scott Pruittot tette meg, aki nyíltan az olajlobbi embere.

Nicaragua azt utóbbi időkben egyre több lépést tett afelé, hogy 100 százalékban átálljon a megújuló energiaforrások használatára. Jelenleg az ország áramszükségletének mintegy 50 százalékát biztosítja biomassza, geotermális, szél- illetve vízenergia. Ez az arány 2020-ra 90 százalékra emelkedhet.

Mivel Nicaraguában kevés fosszilis energiahordozó található, ugyanakkor a megújuló energiaforrások könnyedén elérhetőek, logikus, hogy utóbbiak mellett döntenek. Az országot ráadásul az Egyenlítőhöz való közelsége és a parti domborzati viszonyai miatt a felmelegedés és a tengerszint-emelkedés is igen súlyosan érintheti, így érthető, hogy aktívan részt vesznek a klímaváltozás elleni harcban.

Nicaraguának már most viszonylag kicsi a szén-dioxid-kibocsátása, ezért a párizsi klímaegyezményhez való csatlakozása közvetlen módon nem fogja látványosan befolyásolni a megállapodás sikerét. Ortegáék döntése elsősorban szimbolikus jelentőségű.

(Kiemelt kép: Gudella/Thinkstock)

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idõvel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73910067, Repityke ˙jrahasznosÌtott anyagokkal dolgozÛ t·skam·rka, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.