Tudomány

Titokzatos maja király sírjára bukkantak Guatemalában

Új uralkodói sírt fedeztek fel egy ősi guatemalai maja lelőhelynél. A szakemberek a nyughelyen egy vörösre festett jáde álarcot és csontokat is azonosítottak.

Az Észak-Guatemala területén fekvő El Perút csak az 1960-as években fedezték fel, pedig a városban számtalan látványos piramis, palota, tér és ház található. A romokra kőolaj után kutató munkások bukkantak rá.

A település a klasszikus maja kor alatt, időszámítás szerint 200-800 között volt lakott. El Perú viszonylag közel helyezkedett el két rivális városhoz is, Tikalhoz és Calakmulhoz, ennek ellenére sokáig a térség meghatározó települése maradt. El Perú uralkodói egykor ellenőrzésük alatt tartották azt a fontos kereskedelmi utat, amely a San Pedro folyó mentén futott.

Egy amerikai és guatemalai régészekből álló csapat 2003 óta dolgozik a helyszínen. Feltárásuk során már több királyi és királynéi sírt is azonosítottak.

Múlt nyáron a szakértők a városi palota fellegvára alatt folytattak ásatásokat, amikor az eddigi legősibb uralkodói nyughelyre bukkantak.

A sír körül talált agyagedények alapján a nyughely időszámítás szerint 300-350 között épült.

David Freidel, a St. Luis-i Washington Egyetem antropológusa úgy véli, hogy a mélyben elhelyezkedő királyi sír szentté tehette a Wak-dinasztia palotáját. A szakértő szerint ez sokban emlékeztet az angolszász királyok temetkezési szokásaira, akiket évszázadokon át a mai westminsteri apátság területén helyeztek nyugalomra.

Freidel és kollégái azért hiszik úgy, hogy a nyáron azonosított sír egy uralkodóhoz tartozott, mert a vörösre festett jáde maszk a halottat a maja kukoricaistenként ábrázolja. A sírban agyagedényeket, kagylókat és faragott krokodilos medálokat is felfedeztek.

A jelek alapján a nyughelyet valamikor 600 körül felnyitották, talán azért, hogy a későbbi generációk cinóber segítségével ismét befesthessék a királyi csontokat.

A sírban nem találtak feliratokat, így az érintett uralkodó kiléte egyelőre nem ismert. A kutatók arra gyanakodnak, hogy a maradványok Te’ Chan Ahk-hoz, a Wak-dinasztia korai, 4. századi királyához tartoztak.

Egy japán régészcsapat a közelmúltban egy másik guatemalai maja lelőhelynél, El Ceibalnál is érdekes leleteket azonosított. A szakértők a romvárosnál furcsa, gyermekáldozat-bemutatással járó rítus nyomát fedezték fel.

(Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik