Az SMS Szent Istvánt szokták az Adria Titanicjának is nevezni, ami azért túlzás: egy luxusgőzös balesetét nem lehet összehasonlítani egy csatahajó harci helyzetben történt elvesztésével.
Mégis, nekünk magyaroknak legalább akkor a csapás, nemzeti büszkeségünket küldte a tenger fenekére két olasz “motorcsónak” 1918. június 10-én. Annyi azért közös a hajók sorsában, hogy meglepetésszerűen, mondhatni lealacsonyító módon érte őket a vég.
Volt mire büszkének lenni
A hadi kiadásokhoz való komolyabb hozzájárulás szellemében hazánk 1912 elején kezdte el az SMS Szent István építését kizárólag azzal a feltétellel, hogy a csatahajónak magyar nevet kell viselnie, és Magyarországon kell elkészíteni. Így is lett, az óriást 1914 januárjában bocsátották vízre a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. fiumei telepén.
A közvélemény nemzeti ügyként tekintett a Szent Istvánra, a sajtó folyamatosan beszámolt az építés minden részletéről, a hangulatot jól jelzi a korabeli tudósítás:
A Szent István az első nagy csatahajó, mely magyar földön, magyar szakértelemmel, a magyar ipar igénybevételével épült. Reméljük, hogy ez közelebb fogja hozni haditengerészetünket a nemzet szívéhez…
Volt is mire büszkének lenni. Csatahajónak nevezhetünk valójában bármilyen, haditechnikával felszerelt hajót, de ezen belül méret, felszereltség, technika alapján különülnek el a hajóosztályok. Az Osztrák-Magyar Monarchia tengeri flottájában 3-3 hajó képviselt minden osztályt, kivéve a legmagasabbat, a Tegethoff osztályú csatahajókét, amelybe négyen tartoztak: az SMS Prinz Eugene, az SMS Tegethoff, az SMS Viribus Unitis és a legújabb, valamint legnagyobb, az SMS Szent István.
A hadihajók királya volt
A Szent István méreteivel és erejével, modern felszerelésével is bámulatot keltett. Hossza 152, legnagyobb szélessége 28, teljes merülése 8,5 méter volt, vízkiszorítása 22 ezer tonna, a roppant hajótestet 26 400 lóerővel hajtották a gőzturbinák. Torpedókkal nem szerelték fel, de újdonság volt, hogy a négy lövegtoronyban az addigi kettő helyett három, 305 milliméteres ágyú kapott helyet.
Torpedóvédő hálóval ugyan nem látták el, de tűzerejével akkoriban a legnagyobbak közé tartozott. A 305 mm-esek mellett összesen 12 darab 150 és 18 darab 70 mm-es ágyúval, valamint négy darab 533 mm-es torpedóvető csővel rendelkezett.
A monstrum a pulai kikötőben horgonyzott, a háború alatt részt vett a város légvédelmében, de a kikötőt csak hadgyakorlatok idejére hagyta el. Nem azért, mert óvni akarták volna, hanem mert az Adrián érdekes patthelyzet alakult ki. Az antant hajói a csatahajók jelenléte miatt nem merészkedtek osztrák-magyar felségvizekre, ám ha a flotta kifut, azzal egyértelműen azonnali támadást provokált volna.
Aztán változott a helyzet, az osztrák-magyar flotta parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy parancsot adott az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzár feltörésére. A Szent Istvánt és testvérhajója, a Tegethoff 1918. június 9-én éjjel futott ki a kikötőből több torpedónaszád kíséretében. Ez volt a magyar csatahajó első és utolsó bevetése.
Egy motorcsónak küldte a tenger fenekére
Nagyjából ugyanebben az időben Anconából két olasz motorcsónak (MAS-15 és MAS-21) indult felderítőútra, és másnap hajnalban, június 10-én véletlenül a magyar kötelékbe botlott.
Óriási hiba, mulasztás volt ez a kísérőhajók, az őrszemek részéről: a motorcsónakok – tagadhatatlanul hatalmas bátorságról téve bizonyságot – 500 méterre közelítették meg a Szent Istvánt és két torpedót lőttek rá. Majd kicselezve az üldözésükre indult torpedónaszádot sértetlenül tértek haza. Nem véletlenül lett június 10. az olasz haditengerészet napja.
A kötelesség az életnél is előbbre való
A lövedékek a jobb oldali első és második kazánházat találták el, és átszakították a válaszfalat is. A lék a vízvonal alatt öt méterrel volt, a Szent István azonnal 10 fokban megdőlt. A Tegethoff megpróbálta a part felé vontatni, de a vontatókötél elszakadt, a hajó három órás agóniája során felborult és elsüllyedt.
Egy részük már menekülés közben, a vízben lelték halálukat, amikor a hajó felborult, és a szabadon lebegő acél és réz huzalok ostorként vágtak át rajtuk, többen a kazánházban haltak hősi halált.
A találatkor ugyanis leállították a kazánokat, hogy elkerüljék a robbanást, de a szivattyúkat is ezek hajtották. Egy csoport ezért a kazántérbe ment, hogy újraélessze a tüzet, a szivattyúk működtetésével még több időt hagyjanak bajtársaiknak a menekülésre. Mind meghaltak.
2008-ban a magyar honvédelmi miniszter, a vezérkari főnök és a honvédség vezetői egy horvát hadihajó fedélzetéről búvárokkal küldött emléktáblát az SMS Szent István roncsaihoz. A fekete gránit tömb felirata a flotta jelmondata:
A kötelesség az életnél is előbbre való.
