Tudomány

“Lenyűgöző” fotó érkezett a TRAPPIST-1-ről

Elkészült az első fénykép a nemrégiben felfedezett TRAPPIST-1-ről. Fogalmazzunk úgy: igen kifinomult ízlés kell ahhoz, hogy valaki gyönyörködni tudjon a látványban.

Igen, a 11-szer 11 pixeles kép a nagyjából 40 fényévre található vörös törpét ábrázolja. A felvételt a Kepler űrtávcső készítette, amely még február 22-én figyelte meg az égitestet, nagyjából egy órán keresztül. Elsőre azt mondhatnánk, a fotó minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de egyáltalán nem könnyű lefényképezni az égitestet.

Ez a terület egyenlő méretű azzal, mintha kartávolságra tartanánk egy homokszemet az égbe

– áll a NASA közleményében.

Bár a legtöbben semmi figyelemreméltót nem látnak a felvételen, a Kepler efféle fényképeket is használ elemzései során. Az ilyen fotókon fel lehet fedezni a csillag fényerejének változásait, a módosulások pedig az objektum előtt elhaladó bolygókra utalnak. A TRAPPIST-1 körül legalább hét égitest kering – ezekből akár három is lakható lehet -, melyek a csillag előtt mozogva nagyjából egy százalékos fényerőcsökkenést okoznak.

Felesleges alaposabban megvizsgálnia a képet, a felvételen a bolygók nem láthatóak.

A mostani kép a múlt héten a NASA által nyilvánosságra hozott, TRAPPIST-1-re vonatkozó nyers adatok közt szerepelt. A Kepler 74 napon át figyelte a rendszert 2015 decemberétől 2016 márciusáig. Az űrhivatal szakértői bíznak benne, hogy az információk segíthetnek a kutatóknak az újabb vizsgálatok megtervezésében.

A TRAPPIST-1 azért olyan figyelemreméltó, mert három bolygó is kering a csillag lakható övezetében – tehát elvileg előfordulhat rajtuk víz. Az égitesteken található anyagokról azonban csak később, a James Webb űrtávcső indulása után tudhatunk meg többet, hiszen a teleszkóp a bolygók légkörnek összetételét is elemezni tudja majd.

Nem kérdéses, hogy a következő években sokat hallhatunk még a TRAPPIST-1 bolygórendszeréről. Mai tudásunk szerint ugyanis a Naprendszerben itt alakulhatott ki az egyik legnagyobb eséllyel a földön kívüli élet.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik