Tudomány

Durván belekontárkodunk az evolúcióba

Egy sor faj kipusztulása és jó néhány másik megjelenése is a mi számlánkra írható.

A Koppenhágai Egyetem kutatói szerint az emberi befolyás hatására jó néhány új faj jelent meg a Földön.

A jelenség hátterében olyan mechanizmusok állnak, mint a véletlen betelepítés, a vadállatok háziasítása, a vadászat okozta természetellenes szelekció, és az olyan „új ökoszisztémák megjelenése, mint például a városi környezet”.

„Sajnos nem valószínű, hogy az emberi tevékenység következtében létrjővő új fajok megjelenése ellensúlyozhatná a természetes fajok kipusztulását. Sőt, bizonyára sokan vannak, akiknek egy mesterségesen sokszínűvé tett világ legalább annyira ijesztő gondolatot jelent, mint egy mesterségesen elszegényített” – mondta a Wired UK-nak nyilatkozva Joseph Bull, a tanulmány vezető szerkesztője.

A tudósok a közönséges háziszúnyog esetét hozták fel példaként. A vérszívó rovar egyes egyedei az évek során olyannyira alkalmazkodtak a londoni metróban uralkodó körülményekhez, hogy mára külön „földalatti fajjá” váltak, amely márnem tud a szabadban élő szúnyogokkal párosodjon.

„A háziasítás is új fajok megjelenéséhez vezetett” – tette hozzá Bull. Véleményét alátámasztani látszik egy nemrég megjelent tanulmány is, amely szerint a világ negyven legfontosabb gabonája közül legalább hatot teljesen új fajtának kell tekintenünk.

Mi t a tanulmányban írták, az is előfordult, hogy egyes fajokban új jellegzetességek jelentek meg, ami „hibridizációhoz” és kipusztuláshoz vezetett. „Ha ebből a szempontból vizsgáljuk, számos olyan faj van, amely nem illeszkedik az evolúciós trendekbe, mert nem felel meg a biológiai sokszínűségkövetelményeinek” – húzta alá Martine Maron, a tanulmány egyik szerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik