Tudomány

A baktériumok át tudják verni a vírusokat

A baktériumok saját genomjukba építik a vírusok RNS-ét, így felismerhetik és megzavarhatják őket.

A Texasi Egyetem, a Stanford és két másik kutatóintézet tudósai szerint egyes baktériumok képesek azonosítani és megzavarni a vírusokat. A felfedezés révén olyan módszereket dolgozhatnak ki, amelyekkel megakadályozhatják, hogy a kórokozók elpusztítsák a mezőgazdasági terményeket és megnehezítsék az olyan tejtermékek gyártását, mint a sajt vagy a joghurt.

A Science-ben megjelent tanulmány szerint a baktériumok apró darabokat hasítanak ki a vírusok RNS-éből, amelyet aztán beépítenek a saját genomjukba, így idejekorán felismerhetik és megzavarhatják őket. „Ez egy önvédelmi mechanizmus – hangsúlyozta Alan Lambowitz, az UT Austin Sejt- és Molekulabiológiai Intézetének vezetője, aki maga is részt vett a tanulmány elkészítésében. – Elképzelhető, hogy más organizmusokba is átültessük, és afféle vírusdetektorként használjuk.”

Lambowitz szerint a következő lépés az lesz, hogy kitalálják, hogyan ültessék át ezt a védekezőrendszert a haszonnövények genetikai állományába, hogy ellenállóvá tegyék őket a kórokozókkal szemben. A tudós szerint a felfedezésnek a tejiparban is hasznát vehetnék: a vírusok ugyanis nagy előszeretettel támadják meg azokat a baktériumokat, amelyek fontos szerepet játszanak a sajt- és joghurtgyártásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik