Julius Caesar Kr.e. 49. január 10-én érkezett élete fordulópontjához, amikor döntenie kellett: mindent vagy semmit, és az ő esetében e két fogalmat tényleg a lehető legsarkosabban kell érteni.
A Krisztus előtti első századra a hagyományos arisztokratikus Rómában komoly válságba jutott – különböző csoportok és személyek harcoltak a hatalomért. A kiélezett, bizonytalan helyzetben jött létre 60-ban az első triumvirátus Caesar kezdeményezésére. Ebben ő, Pompeius és Crassus titokban megegyezett, hogy ettől kezdve összehangolják politikai lépéseiket, és minden jelentős kérdésben egymás érdekeinek szem előtt tartásával döntenek.
Győz, vagy meghal
A birodalom három erős emberének összefogása jó ideig kiválóan működött, de nyilván borítékolható volt, hogy örökké nem tarthat. Nem részletezzük, a lényeg, hogy miután Crassus meghalt, Kr.e. 50-re a dolgok elfajultak.
A szenátus felszólította Caesart, hogy seregeit elbocsátva magánemberként térjen vissza Rómába, ami számára egyenértékű volt a halálos ítélettel. Pompeius pedig “az államrend védelmében” seregével a város falainál várta, hogy a parancsot megtagadó Caesar ellen indulhasson. Gyorsan és határozottan kellett cselekedni.
Caesar fegyverbe hívta Galliában telelő csapatait, ő maga pedig a Cisalpinában tartózkodó egyetlen légiója élén elindult a Róma felé. Az ókori történetíró, Suetonius úgy tudja, katonáit előre küldte, ő maga pedig – hogy ne keltsen feltűnést részt vett még néhány társadalmi eseményen – majd elindult serege nyomába. Gallia Cisalpina és Itália határán, a Rubicon folyónál érte őket utol, azon a ponton, amelyet római hadvezér nem léphetett át katonái élén.
Átlépi a Rubicont és elveti a kockát
Most még – mondta – visszafordulhatunk; mert ha ezen a hidacskán átmegyünk, azután már mindent a fegyverek döntenek el.
Elég nyilvánvaló, mit jelent, ha ma azt mondjuk, valaki átlépte a Rubicont… De Plutarkhosz azt írja, Caesar még tétovázott.
Mind közelebb és közelebb jutott ugyanis a félelmetes lépéshez, és egyszerre kételyek lepték meg, mikor arra gondolt, milyen végzetes vállalkozás előtt áll. Lassította lépteit, majd megállította a menetet. Hallgatásba merülve hosszasan mérlegelte a jövő esélyeit, és nem tudott választani két lehetőség között, hol erre, hol arra a döntésre hajlott. … Azokra a szenvedésekre gondolt, melyeket a folyón való átkelésével az egész emberiségnek okoznia kell, valamint arra, hogy miként fogja az utókor megítélni tettét.
Elveti a kockát és átlépi a Rubicont
Suetonius szerint töprengése közben jelenést látott. Egy magas, szép termetű ember jelent meg előtte, aki egy sziklán üldögélve nádsípot fújt. A zenére pásztorok és katonák, kürtösök gyűltek köré. Egyszer csak
az óriás egyik kürtös kezéből kiragadta a tubát, leugrott egyenesen a folyópartra, és hatalmas erővel indulót fújva a támadásra, a túlsó part felé tartott. Akkor azt mondta Caesar: Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel. A kocka el van vetve.
Plutarkhosz nem említi e jelenetet, ám az ő megközelítése még inkább megfogja a “kocka el van vetve!” máig változatlan jelentését:
Végül, mint mikor magával ragad valakit az indulat, és nem törődik tovább tette következményeivel, hanem rábízza a jövőre, bármi jöjjön is, olyan szavakat mondott, mint sokan mások is kétségbeesett és előre ki nem számítható döntéseik pillanatában: Vessük el a kockát! – ezzel gyorsan átkelt a folyón.
Mi pedig már tudjuk, hogy Julius Caesar a mindent vagy semmit játékból mindent vitt, Egy személyben lett a Római Birodalom, és az általa akkor ismert világ ura.
