A napfogyatkozás kétség kívül az egyik leglátványosabb égi jelenség, ami régi korok emberei számára minden másnál ijesztőbb volt, hiszen az élet forrását, fenntartóját érintette. A legtöbb mitikus magyarázat szerint ilyenkor valamilyen állat, vagy természetfeletti lény kezdi enni, pusztítani a Napot, az emberek zenével, lármával próbálták elijeszteni. És persze nagy volt az öröm amikor sikerült, a Nap lassan előbújt a sötétségből…
Bár az ókori Mezopotámia és Hellász tudósai megadták a természettudományos magyarázatot, az átlagember nem dőlt be a csillagászoknak, megmaradt a saját változatánál. Baljóslatú előjelnek tekintették, teljes napfogyatkozások idején világvége-hangulat uralkodott el.
Fotók: Thinkstock
Ráhunak nincs alfele – szerencsére
Indiában a démonként ábrázolt Ráhu okozza a nap- és holdfogyatkozásokat. Történt ugyanis, hogy egyszer a halhatatlanság nektárját osztották az égiek között, és istennek álcázva magát Ráhu is közéjük lopózott. A Nap és a Hold figyelmeztette a jelenlévőket a csalásra, ám Ráhunak addigra sikerült pár kortyot lenyelnie. Visnu hiába vágta le a fejét, a démon immár halhatatlanná vált, feje teste is életben maradt külön-külön. A test és a fej, Ráhu és Ketu azóta üldözi a Napot és a Holdat, hogy bosszút álljon: amikor utoléri egyiküket, lenyeli. Az emberek csak bőkezű adakozással tudják őket megmenteni.
A mongol hagyomány is így tudja pár apró különbséggel. Például, hogy Ráhunak nincs feneke, ezért alkalom adtán a Nap és a Hold bántatlanul kiesik a gyomrából. Széles körben elterjedt nézet volt, miszerint a fogyatkozásokat az égitestek betegsége okozza, a fertőzés pedig a földre is “lehullhat”. Japánban még ma is többen befedik ilyenkor a kutakat, egyes eszkimók felfordítják az edényeiket, máshol az emberek bezárkóznak. Létezik azonban több pozitív magyarázat is. Az egyik legkedvesebb, hogy fogyatkozás idején a Nap azért “tűnik el” az égről, mert lejön a földre, hogy megnézze, rendben mennek-e a dolgok.
Kereszteletlenül meghalt gyerekek
A magyar néphagyomány sem megy a szomszédba hátborzongató történetekért. Mint a kereszteletlenül meghalt gyerekek, akik kísértetként bolyonganak a földön, a ház előtt az eresz alatt ácsorognak, vagy sírjukban fekve állandóan sírnak… Az ilyen gyerek halála hetedik évfordulóján megjelenik, felsír, ám a mi a leghihetetlenebb, az égitestek fogyatkozásának oka, hogy a kereszteletlen gyerek megeszi.
A magyar nyelvterület egészén elterjedt hit volt, hogy a fogyatkozás idején az égitestet valamilyen létező állat, vagy természetfeletti lény eszi, de a tettes tájról tájra változott. Palócföldön például a Markaláb. Szeged környékére települt palócok szerint: „Mikor a Hód fogy, mög a Nap is, a Markaláb öszi. Mög is láccik, hogy kapkoggya… A Markaláb ojan, mint a papagájmadár. Mikor mögemésztötte, lassanként kiaggya a világosságot, mint a galamb, mikor öteti a fiát, osztán kiaggya az önnivalót” – idézi az ng.hu.
Volt, ahol még a tettest is le tudták leplezni: ha napfogyatkozáskor a szabadban egy fehér tálba tiszta vizet öntöttek, annak tükrében látni lehetett, kutya vagy farkas kapkod a Nap után. A Balaton környékén kakasra gyanakodtak, míg Máramarosban a virkolákot, más néven a csordásfarkast tették meg felelősnek.
