Az egyetem arra hivatkozott, hogy a disszertációban súlyos hibákat találtak, ezért egy évet adtak Obokatának, hogy kijavítsa a munkáját. A 31 éves tudós ügyvédje szerint Obokata eleget kíván tenni az egyetem döntésének, és a javítások után újra benyújtja disszertációját.
Visszavonták a tanulmányt
Az egyetem azt is bejelentette, hogy egy hónapra felfüggeszti Cuneda Szatosi professzort, aki Obokata doktori kutatásait felügyelte.
A japán Riken kutatóintézet Obokata Haruko vezette kutatócsoportja januárban a Nature című rangos tudományos folyóiratban arról számolt be, hogy olcsó és gyors eljárást fejlesztett ki az embrióéhoz hasonló pluripotens őssejt előállítására egerek véréből. Ám kétségek merültek fel a tanulmány hitelességét illetően, és a Riken vizsgálata megállapította, hogy Obokata a jobb eredmény felmutatása érdekében meghamisította a kutatási adatok egy részét. A Nature július elején visszavonta a tanulmányt.
Nem bírta elviselni a szégyent
A Obokata Haruko továbbra is a kutatóintézetben dolgozik, szigorú felügyelet mellett ismétli meg éppen a vitatott kutatást, amely szerinte az adatokkal való manipulálás ellenére valós eredményeket hozott.
A tudományos cikk egyik szerzője nem bírta elviselni a szégyent, és öngyilkosságot követett el. A rendőrség szerint három búcsúlevelet hagyott maga után, mindegyiket kutatótársainak címezte, közülük az egyiket a kutatás meghamisításával vádolt beosztottjának, Obokata Harukónak, a tanulmány vezető szerzőjének.