Tudomány

Nem ették meg Zagyvát

A jeladóval felszerelt magyar gólya kicselezte az egyiptomi kémelhárítást, az éhes embereket, és a napokban átlépte az Egyenlítőt.

Hatalmas utat tesznek meg a Magyarországon kikelt gólyák. Először 1908-ban, egy Dél-Afrikában megkerült madár bizonyította hosszú vándorútjuk „végállomását”. Többé-kevésbé ismert volt a vonulási útvonaluk is, ám olyan részletes adatok beszerzésére, amelyek alapján óráról-órára követhetjük mozgásukat, csak az ezredfordulótól nyílt lehetőség.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több, a Kárpát-medencében kikelt gólyára helyezett GPS-GSM alapú jeladókat 2012 és 2013 nyarán.

A megjelölt gólyák közül Zagyva története a legérdekesebb. Nemti községben látta meg a napvilágot 2012-ben, első vonulása alkalmával pedig eltért a szokásos kelet-európai útvonaltól. Szerbiából Macedónián keresztül Görögországba jutott, ahol viszont az Égei-tenger útját állta. Itt sokáig “tanakodott”, mitévő legyen, majd egy sorstársával kockázatos lépésre szánta el magát: 250 km-es tenger feletti repüléssel átkelt Törökországba.

Ez azért különleges, mert a gólyák és nagytestű madarak kerülik a tengerek feletti vonulást, mert itt nincsenek olyan felszálló légáramlatok, amelyek jelentősen megkönnyítik a repülést. A telelése is rendellenesre sikerült, mert bár Törökországban még kicsit délebbre vonult, az országot nem hagyta el és így nem jutott el az afrikai telelőhelyekre. Haza sem jött, 2013 nyarát is Törökországban töltötte, ami viszont nem szokatlan: a másodéves gólyák ritkán térnek vissza szülőföldjükre.


Zagyva útja (forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)

Aztán ősszel ő is útra kelt és idén sok ezer gólyához hasonlóan elérte Afrikát. Egyiptom és Szudán érintésével érkezett el a kelet-csádi telelőhelyre. Innen október végén a táplálkozóterületeken bekövetkező változások miatt nyugatra vonult. Megállt Szudánban Nyala városának környékén, majd elérte Etiópiát. December elején délnek vette az irányt, így van rá esély, hogy akár Afrika déli részére is eljusson. Ezt támasztja alá, hogy amióta Kenyába ért, naponta 300 km tesz meg dél felé, és december 7-én átlépte az Egyenlítőt.

A szerencsétlen sorsú Ménes

Szeptember elején érkezett a hír, hogy Ménest, a jeladóval felszerelt gólyánkat az egyiptomi hatóságok kémkedéssel “vádolták” és elfogták. Egy napot töltött rács mögött, majd miután a helyzetet tisztázták, Egyiptomi természetvédők útjára bocsátották Asszuántól délre található szigeten. A jeladó újra működött, Ménes erőt gyűjtött. Egészen addig, amíg a szigeten élő egyik család levadászta és megette. Mindössze gyűrűjét és jeladóját sikerült visszaszerezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik