Az amerikai űrügynökség történészei szerint első körben az űrverseny minden résztvevője ceruzákkal próbált az űrben jegyzetelni. Olyannyira, hogy a NASA 1965-ben 4382,5 dollárt költött mechanikus űrceruzákra – a nyilvánosság azonban nem értékelte a kizárólag írószerre költött, manapság sem kis összeget, így a tudósok hamar olcsóbb megoldás után néztek.
A ceruzák amúgy sem számítottak a legjobb megoldásnak, hiszen a hegyük könnyen tört, ami a mikrogravitációban nemcsak az asztronautákat, hanem a mechanikát is megzavarhatta. Ráadásul az Apollo-1 incidense után a NASA szemében is prioritássá vált a gyúlékony anyagok kiiktatása a kabinból. Itt jött be a képbe a Fisher Space Pen Co. által megálmodott és legyártott AG-7 űrtoll.
AG-7 – AG, mint antigravitáció (Fotó: Fisher Space Pen)
S bár állítólag a vállalat valóban egymillió dollárt (és több évet) beleölt a projektbe, ebből egyetlen cent sem származott az adófizetők zsebéből – a NASA csak azután került kapcsolatba a céggel, hogy a termék elérte végleges, űrhasználatra kész állapotát.
Az AG-7 egy lezárt patronban tárolja gél állagú tintáját, amely kizárólag nyomás hatására hajlandó folyékonnyá válni. Erről a nyomásról egy másik, szintén a tollban található patron gondoskodik, amelyben inert nitrogéngáz található. A toll hegyeként működő volfrám-karbid golyó pedig megakadályozza, hogy a tinta idejekorán kapcsolatba kerüljön környezetével.
Mindennek köszönhetően az űrtoll képes nemcsak az űrben, hanem fejjel lefelé, víz alatt és -30 és +250 Celsius-fok között is működni – igaz, nagyon magas hőmérsékleten az alapvetően kék tinta bezöldül.
Az amerikaiak az Apollo–7-misszió óta használják, s természetesen idővel az oroszok is átálltak a Fisher Space Pen gyártmányára, melyet a mai napig gyártanak, s laza 50 dollárért (kb. 10 ezer forintért) bárki a magáénak tudhatja.
(Fotó: USPTO)
