Az egészséges szív különleges sejtcsoportjából, a szinusz csomóból ritmusosan vezetődik szét a bioelektromos ingerület, amelynek hatására a szívizom sejtek összehúzódnak. Betegségek következtében az ütemes, elektromos tevékenység zavart szenved és ez sok panaszt okoz, sőt a beteg életét is fenyegetheti.
Ma már világszerte milliók élnek a mellkas bőre alá bevarrt pacemaker segítségével. Mint minden elektromossággal működő szerkezet esetében, a benne lévő elemet cserélni kell, ami nem nagy műtét, de mégis sebészeti beavatkozás. A szívet ingerlő eszköz minimális energiát, egy milliomod wattot igényel, de évek után mindig szükség van az új áramforrásra.
A műszeripar kutatói sokféleképp próbálták ezt a feladatot megoldani. Volt olyan elképzelés, hogy vércukorból állítsanak elő energiát, vagy a kar, láb mozgása pótolhatná a kimerülő elemet. Az eddigi próbálkozások azonban a gyakorlatban nem bizonyultak működőképesnek.
Amin Karami és Daniel J. Inman most ismertetett módszere azt az energiát igyekszik fölhasználni, amit a szívműködés termel.
A technika lényege, hogy a szívdobogás közben a mellkas alakváltozása olyan piezoelektromos réteget mozgat, amely ezt a mechanikus tevékenységet elektromos árammá alakítja. A módszer nyolcszor annyi áramot termel, mint amennyire a pacemaker működéséhez szükség van. Modellkísérlet tanúsága szerint az áramot termelő szerkezet percenként 7-700 szívdobbanás között bármilyen ütem esetén megfelelő teljesítményt nyújtana.
A kutatók most azon dolgoznak, hogy elkészítsék a készülék olyan változatát, amely nem csak a tervezőasztalon működik, hanem élőlénybe is beoperálható.
