Tudomány

Szivárványos emlőst találtak

Az aranyvakondfélék az első ismert emlősök, melyek bundája irizáló, vagyis szivárványosan színjátszó.


Az Afrika déli részén honos, 8-20 centiméteres emlősök
szinte kizárólag föld alatt élnek. (Fotó: Wikipédia)

Az Akroni Egyetem kutatói az aranyvakondfélék négy fajának tömött bundájából vettek mintát, amelyeket pásztázó és transzmissziós elektronmikroszkóp segítségével vizsgáltak. Mint kiderült, az állatok tömött bundája több rétegből áll, és szőrszálaknak  ellapított alakjuk van, ennek köszönhetően az állatok bundája sima felületet képez, amely visszatükrözi a fényt.

Optikai modellezés segítségével kimutatták, hogy a bunda rétegei reflektorként működnek, amely a fénnyel való interferálódás során hozza létre a különböző színeket. A rétegek számának és vastagságának függvényében változik az állat színárnyalata.

A kutatások azt is kiderítették, hogy az aranyvakondokfélék teljesen vakok, így joggal merül fel a kérdés, hogy a látásuktól megfosztott állatoknál mi célt szolgál a színpompás bunda.

Nos, az egyik magyarázat szerint aranyvakondfélék ősei még láttak, így a szivárványos bunda valószínűleg a múlt öröksége lehet; de az is lehet, hogy az aranyvakondfélék figyelemfelkeltő bundájukkal akarják elriasztani a látó ragadozókat, de mivel az állatok nem mérgezőek, ez a feltevés sem teljesen helytálló.

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a szivárványos szőrzet csupán “melléktermék”, ugyanis sima, áramvonalas bundájuknak köszönhetően az állatok a földalatti járatokban kisebb turbulenciát okoznak, ezáltal könnyebb közlekedniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik