Csakhogy én nem értem, miféle kérdésről van szó ott, ahol állítunk valamit (hitünk és legjobb tudásunk szerint: tényeket…). Ez talán a legnagyobb bajom, ezért zavarhatja annyira a szó a nyelvérzékemet.
Két idézet az utóbbi pár nap interneten megjelent tartalmaiból: „…az Európai Unión belüli teljes politikai elszigetelődésünk már ténykérdés.” Illetve: „Ténykérdés, hogy még a drágább ottani munkaerő mellett is jobb árat tudnak elérni, mint mi.”
Ténykérdés szavunk a jogi (és jogfilozófiai) szaknyelv része, és a latin quaestio facti – quaestio juris fogalompár egyik tagjának tükörfordítása (a másik latin kifejezés fordítása a jogkérdés). Hogy a fogalmak pontosan mit jelentenek, hogyan viszonyulnak egymáshoz, abba részletesen nem mennék bele, leegyszerűsítve annyi, hogy a ténykérdés (értelmezésemben) arra vonatkozik, mi történt valójában, a jogkérdés pedig ennek elhelyezése a jogszabályok rendszerében. Ebben az összefüggésben van is – vagy lehet – értelme (itt egy meghatározás a Pallas Nagylexikonból azon a jellegzetes jogi nyelven, amelynek minden mondatát öröm olvasni…).
Ha eltekintünk a ténykérdés tükörfordítás-jellegétől, a szót tekinthetjük birtokos jelzős szóösszetételnek (’egy ténynek/tényeknek a kérdése’), valamint jelentéssűrítő szóösszetételnek is (’tényekkel kapcsolatos kérdés’). A -kérdés utótag hasonlóképpen fordul elő például a cigánykérdés, zsidókérdés szavakban is, bár e kettő társadalmi/politikai/történelmi problémák (ügyek) sokkal tágabb körét sűrítik egy kifejezésbe – a szavak hangulati töltéséről, politikai legitimitásáról pedig nekem itt most nem tisztem szólni.
Tények kérdése? Tények ügye? Tényekkel kapcsolatos kérdés? Nem tűnik fontoskodásnak, ha lépten-nyomon a ténykérdés szót használjuk ott, ahol elég lenne tényt mondani?
Mi lenne a cikk eleji példamondatokból, ha az általam redundánsnak (magyarul feleslegesnek, szükségtelennek) kikiáltott utótagot elhagynánk?
„…az Európai Unión belüli teljes politikai elszigetelődésünk már tény.” Kevesebb lett ez a mondat? Véleményem szerint nem. És a második mondat sem lesz kevesebb, ha ezt mondjuk helyette: „Tény, hogy még a drágább ottani munkaerő mellett is jobb árat tudnak elérni, mint mi.”
Lehetséges, hogy sok nyelvhasználó a tény szót önmagában túl rövidnek ítéli ahhoz, hogy kellő nyomatékot adjon vele állításának, ezért érzik úgy sokan, hogy igazuk bizonygatása közben „hosszabb szóra volna szükség”.
Na mindegy, nem fontoskodok tovább, csupán a ténykérdés szó indokolatlan túlhasználatára szerettem volna felhívni a figyelmet. Ami márpedig tény.
(És ha már tény. Egyszer egy kritikusa állítólag a következőt mondta Fichte német filozófusnak: „Uram, amit Ön állít, ellenkezik a tényekkel!” Mire Fichte így válaszolt: „Annál rosszabb a tényeknek!”)
