Tudomány

Eltűntek a Hold darabjai

A NASA belső főellenőrének jelentése szerint túlságosan laza a holdkőzet-nyilvántartás körüli fegyelem.

Kiderült ugyanis, hogy a nyilvántartás szerint összesen 517 kölcsönadott földönkívüli anyagdarab (holdkőzet, meteorit, kozmikus por) tűnt el 1970 és 2010 között. Ezeket a hivatal tudósoknak adta kölcsön vizsgálatok elvégzésére, ám akadtak olyanok, akik bár sohasem tanulmányozták az anyagokat, cserébe viszont elvesztették. A rekordot 18 mintával tartja valaki, ezeket ráadásul mind tavaly hagyta el.

A főellenőr arra is rámutatott, hogy a NASA leltára ráadásul pontatlan, mivel nem követ minden követ. Az idei márciusi leltár alapján a NASA 140 ezer Hold-, 18 ezer meteor-, valamint 5 ezer üstökös- és kozmikus por mintáiból több mint 26 ezer van “kikölcsönözve” kutatóknál.

Hold-darabkája van egyébként mindegyik amerikai tagállamnak, továbbá 136 országnak – legalábbis kellene, hogy legyen. Még Richard Nixon elnök ajándékozott az amerikai Hold-missziók gyűjtéséből – a Holdat ugyan nem hozták le az égről, de 4 mázsányi (nagyjából 2200 kőzetdarab) így is Földön van már. Egy ugyancsak idei év eleji “leltározás” kiderítette, hogy 10 amerikai tagállam és mintegy 90 ország nem tud elszámolni saját Hold-darabkájával.

A törvényi tilalom ellenére van feketepiaca is a Holdnak, és dollármilliókra tehető az “utcai” kőzetárfolyam. Hogy valódi-e az anyag, azt persze a NASA könnyedén kideríti: ha a kő tartalmaz armalcolitet – ezt az ásványt a Holdon fedezték fel -, akkor valódi. Az armalcolit elnevezés egyébként ARMstrong, ALdrin, COLlins nevek betűiből tevődik össze, a három űrhajóséból, akik először jártak a Holdon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik