Tudomány

Bolygókat találtak szórakozásból

Két lehetséges planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok, akik csatlakoztak a NASA Kepler bolygókutatási programjához a neten.

Tavaly decemberben indult a Planet Hunters – Bolygóvadászok – elnevezésű projekt, amelybe eddig negyvenezer internet-felhasználó kapcsolódott be. A résztvevők 150 ezer csillag fényét elemzik abban a reményben, hogy e napok körül keringő Föld-szerű bolygókat fedezhetnek fel.

Az önkéntesek a bolygóvadász űrteleszkóp, a Kepler csillagászati műhold által összegyűjtött adatokat elemzik. A legesélyesebb tíz “bolygójelölt” paramétereit a Kepler-csoport tudósai vizsgálták, akik úgy találták, hogy két objektum megfelel a planéták kritériumának.

A jelöltek 10-50 nap alatt kerülik meg csillagjukat, s az egyik égitest Föld-méretű sziklás bolygó lehet. Mivel túl közel vannak napjukhoz, egyik sincs az úgynevezett lakhatási zónában, a nem túl hideg, de nem is túl meleg övezetben, aminek köszönhetően folyékony víz lehetne a felszínükön.

“Első alkalommal vizsgálhatták civilek a NASA űrmissziójának adatait lehetséges bolygók után kutatva” – hangsúlyozta Debra Fisher, a Yale Egyetem exobolygó-szakértője, a projekt egyik kezdeményezője.

Meg Schwamb, a Yale csillagásza, a projekt társalapítója az eredmények kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a bolygóvadász amatőrök nélkül e két égitest esetleg elkerülhette volna a szakemberek figyelmét.

“Természetesen a bolygóvadászok nem helyettesíthetik a Kepler-csoport elemzéseit, ám bebizonyosodott, mily értékes az amatőrök hozzájárulása az idegen világok kutatásában” – emelte ki Meg Schwamb.

A felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society csillagászati folyóiratban jelenik meg tanulmány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik