Tudomány

A földönkívüliek a Földön élnek [Hírösszefoglaló: Tech-Tud]

24.hu
24.hu

2010. 12. 05. 10:53

48. hét a Tech-Tudban.
Korábban a témában:

A NASA november 29-én, hétfőn tudatta a világgal: bejelentést tesz december 2-án, csütörtökön asztrobiológiai témában. Csütörtök, hazai idő szerint 20:00-ig hírzárlatot rendeltek el a NASA bejelentésével kapcsolatban. Ez felkorbácsolta a kedélyeket, s a titokzatos tájékoztató tartalmáról több elmélet is született.

Volt aki azt hitte, élet jelenlétét jelentik be a Titanon, ennek a gyanúját csak erősítette, hogy a Titan Team tudósa Steven Benner is meghívott előadóként szerepelt a NASA-nal. Egy másik elmélet szerint a bejelentésnek köze lehet ahhoz a légkörrel borított exobolygóhoz, melynek létezéséről szerda este tájékozódott a nagyvilág.

A NASA bejelentésével közel egyidőben egy újabb felfedezés villanyozta fel a tudományos életet: háromszor annyi csillag van, mint ahogy eddig gondoltuk, tehát a földönkívüli élet elfordulásának esélye is megnőtt.

Ufóhívők várták a NASA-tól annak igazolását, hogy léteznek földönkívüliek.

Közben internetes mémként Twitteren Alexismadrigal nevű felhasználótól röppent fel a hír arról, hogy valójában nem földönkívüliekről fognak beszélni a NASA-nal, hanem olyan különleges baktériumokról, melyek arzénnal teli környezetben élnek.Olyan fantasztikus elmélet is született, mely szerint öt és hatszálas DNS-sel rendelkező baktériumokról lesz szó a NASA közleményében.

Csütörtökön nyolc óráig tartott volna a hírzárlat, melyet a Twitteres “kiszivárogtatás” után már nem tartottak be.

Nagyjából hat óra körül a NASA eljutatta a sajtóhoz az új felfedezésről szóló információkat, melyeket a legnagyobb hírportálok (Lásd: BBC News) azonnal leközöltek meg nem várva a NASA nyolc órakor történő bejelentését.

“A HETEDIK ELEM”

A Science tudományos folyóirat pontban nyolc órakor tette közzé Felise Wolfe-Simon tanulmányát a Földön található új életforma felfedezéséről. A kaliforniai Mono-tóban rendkívül mérgező körülmények között olyan extremofil baktériumok élnek, melyek arzént esznek, s DNS-ükbe is beépítik azt a foszfor helyére.

A történelemben először bukkantak egy valóban új életformára, mely nem az eddig ismert földi DNS anyagaiból épül fel. Az új életforma első képviselőjének neve: GFAJ-1.

Felise Wolfe-Simon az arzént a DNS-ükbe beépítő baktériumokról beszél:

NASA bejelentése további új információkat is tartogatott a sajtó számára. Például, hogy újra kell írni a biológiai tankönyvek első pár fejezetét, mert az élet újabb – hetedik – építőkövét találták meg: a mérgező arzént.

Steven Benner úgy nyilatkozott a bejelentés kapcsán, hogy ezentúl nem tartják kizártnak, hogy élet lehet Titanon, mivel a Szaturnusz holdján a hideg még kedvezne is az “arzénalapú” életnek. Ugyanígy a Mars jeges körülményei között is egyre gyanúsabb, hogy létezhetnek/létezhettek mikrobaktériumok, vagy kezdetleges életformák, melyeknek “építőkövei” eltérnek el a földi élet alapjaitól.

BIZARR BAKTÉRIUMOK NYOMAI

A NASA asztrobiológiai felfedezését korábban számos extremofil baktérium megtalálása előzte meg.

2010. augusztusában argentin kutatók – a mikrobiológus, Maria Eugenia Farias – vezetésével szuperbaktériumok millióit találták az oxigénben szegény 4700 méter magas Galán vulkán kráterében található Diamante-tóban.

A Diamante-tóban talált élet hasonlít a most talált Mono-tói baktériumokhoz, hiszen a Diamante-tóban az arzén koncentrációja húszezerszerese az ivóvízben megengedett határértéknek, hőmérséklete pedig gyakran esik fagypont alá, vízének lúgos kémhatása van.

2001-ben vörös, zöld és fekete eső esett Indiában, melyben azóta is földönkívüli baktériumok nyomait keresik.

A különleges indiai eső vízét Godfrey Louis vizsgálta meg. 2006-ban feltűnést keltett a vizsgálati eredményeit közlő tanulmányával, melyben azt állította olyan egysejtűeket talált, amelyek egyetlen jelenlegi földi létformára sem hasonlítanak. Egy kutatócsoportnak 2010. szeptemberében sikerült megerősíteni Godfrey Louis állításait. Az egysejtűek különlegessége, hogy egyáltalán nem tartalmaznak DNS-t. A tanulmányt ellentmondó vizsgálati eredmények hatására azonban még egyetlen tudományos folyóirat sem fogadta el közlésre.

Az 1984-ben az Antarktiszon talált Allan Hills 84001 Marstól származó meteorit többször gyanússá vált, hogy ősi nanobakteriális marsi élet nyomait rejtheti.

2001-ben Friedmann Imre magyar származású kutató és munkatársai a meteoriton található magnetitkristályokból álló füzéreket tanulmányozták.

Az 50 nanométeres nagyságú, szabályos alakú magnetit egykristályokból különböző hosszúságú láncokat találtak. Ezek statisztikája utalt arra, hogy ezek esetleg magnetotaktikus, mágnesevő baktériumok maradványai lehetnek.

Conan, a baktérium kibírná az űr dermesztő hidegét.

Újabban a Deubicoccus radiodurans baktériumról derült ki, “vígan” viselné a marsi életet, a gammasugárzást, a -79 Celsius fokos átlaghőmérsékletet. A baktérium szívóssága miatt a Conan becenevet kapta a rendkívüli körülményeket is legyőző Conan fantasy-figuráról.

ÚJ LÉTFORMÁK FÖLDÖN INNEN ÉS FÖLDÖN TÚL…

A NASA új bejelentése alapján újra kell gondolni az asztrobiológia alapjait, és az élet feltételezését más bolygókon. Ugyan nem bizonyosodott be, hogy létezne földönkívüli élet, az azonban a gyakorlatban is bizonyossá vált, az élet kialakulásához nem feltétlenül szükségesek azok az elemek, melyekből eddigi ismereteink alapján a DNS-nek fel kell épülnie. (Ez december 2-ig csak tudományos-fantasztikumnak számított.)

A felfedezés a gyakorlatban is kiterjeszti a lakhatósági zónák határait, és elképzelhetőnek tartja olyan bolygókon is az élet létezését, ahol nincsenek meg a földi létformák kialakulásához elegendő feltételek.

(A NASA egy ismeretterjesztő játékban Alien Safari-ban összegezte korábban a Földön élő extremofil élőlényekkel kapcsolatos kutatásait. Itt bárki elmerülhet a földi “földönkívüliek” fantasztikus világában: Alien Safari)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Pécs, 2018. november 24.
A ködből kiemelkedő Mecsek Pécs közelében 2018. november 24.
MTI/Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.