Tudomány

Rájöttek a humor titkára

Az amerikai kutatók nem viccelnek.

A coloradói kutatók forgatókönyveket osztottak szét önként jelentkező olvasók között. Az egyikben kolbászreklámozáshoz egy rabbit nevezett ki egy amerikai nagyiparos, a másikban egy farmert.

Az olvasók a rabbis változatot találták mulatságosnak, mert az morális sértésen alapul. A morális megsértés összefügg a másik csoport kultúrájának meg nem értésével, és az ebből adódó kulturális fölénnyel.

Egy másik történetben sportkocsit sorsol ki tombolán tagtoborzásul egy bank és egy templom. Az utóbbi nyert, mivel szokatlanabb.

Az már, hogy ártalmasan sértő-e, vagy sem, a hívők és nem hívők egyéni megítélésén múlik, tehát leljesen szubjektív.

A Coloradói Egyetem pszichoanalitikusai úgy vélik, pontot tettek állításukkal a vita végére. Szerintük a humor a világ normális működésének ártalmatlan megsértéséből fakad, ez egészül ki olyan kulturális és egyéni összetevőkkel, mint hogy valaki vallásos-e, más vallású, más társadalmi osztályba tartozik-e, férfi vagy éppen nő.

A humor eddigi titkai

Platón szerint azon nevetünk, aki vét a delphoi jósda homlokzatára írt gnóthi seauton, vagyis az “ismerd meg önmagad” elve ellen.

Mark Twain úgy fogalmazott, hogy nem az öröm, hanem a bánat az igazi mozgató.

Freud szerint a világ normális működésének ártalmatlan megsértéséből fakad.

A coloradói kutatók ehhez teszik hozzá a másik csoport megsértésének kulturális elméletét. A kulturális fölény szubjektív megítélését.

AJÁNLOTT LINK:

Az eredeti tanulmány kivonata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik