Telefonvásárlásnál (amihez van külön útmutatónk is) sokaknak az egyik legfontosabb szempont, hogy mekkora akkumulátor, hiszen részben ettől függ, hogy a készülék mennyi ideig használható, mielőtt töltőre kellene csatlakoztatni.
A skála elég széles, ezt jól bizonyítja a legutóbbi csoportos tesztünk is, amelyben láthattuk, hogy a 400 ezer forintról induló Galaxy S26 mindössze 4300 milliamperórás telepet kapott, a 360 ezerről induló Xiaomi 17-nél már 6330 milliamperóra a kapacitás, míg a 300 ezer forint környékén kínált OnePlus 15R esetében 7400 milliamperóra.
Az utóbbi két szám már elég korrektnek tűnik, ugyanakkor már hazánkban is elérhető a Poco X8 Pro Max, amely jóval kedvezőbb, 200 ezer forint alatti áron kínál a felsoroltaknál jóval nagyobb, 8500 milliamperórás akkumulátort – amivel még intenzív használat mellett sem elképzelhetetlen, hogy csak kétnaponta kelljen töltő után nyúlni.




Mit tud még a Poco X8 Pro Max?
A készülék jó tulajdonságai ezzel ráadásul még messze nem érnek véget, hiszen a szóban forgó méretes akkumulátor vezetéken akár 100 wattal is tölthető. Vezeték nélküli technológiát ugyan nem kapott a készülék, ez viszont még nem is annyira megszokott a 200 ezer forint alatti középkategóriás telefonok világában. A Poco X8 Pro Max egyéb tulajdonságai viszont még így is képesek ellensúlyozni ezt a hiányosságot.
A kijelző 6,83 hüvelykes, 12 bites AMOLED-panellel, 1280 x 2772 pixeles felbontással és 120 Hz-es képfrissítéssel, a hátlap pedig hiába csak műanyag, a keret már alumínium és nem hiányzik a por- és vízállóságot garantáló IP68-tanúsítvány sem. A burkolat alatt 12 gigabájt memória (LPDDR5x) és választástól függően 256 vagy 512 gigabájt háttértár (villámgyors UFS 4.1) kap helyet, kiegészítve egy 3 nanométeres gyártástechnológiával készült MediaTek Dimensity 9500s lapkakészlettel, amely ugyan nem a legerősebb chip a piacon, de ettől függetlenül képes kielégíteni a felhasználói igényeket, még akkor is, ha erőforrás-igényesebb mobiljátékok futtatásával szeretjük múlatni az időnket.
A telefon más specifikációk terén sem okoz csalódást, hiszen adott az 5G, az eSIM-támogatás, az NFC, a Bluetooth 6-kapcsolat, a kétcsatornás GPS, ugyanakkor a Type-C-csatlakozó csak USB 2.0-s. Ahol még kompromisszumot kell kötni, az a kamerarendszer, hiszen a hátlapon egy 50 megapixeles főkamera (1/1,95″, f/1,5, 26 mm, PDAF, OIS) kapott helyet, kiegészítve egy nem túl biztató 8 megapixeles ultraszéles egységgel (1/4″, f/2.2, 15 mm), míg az előlapon 20 megapixeles szelfimodul található.
Ahogy fentebb már említettük, mindezt 200 ezer alatt kínálja a Xiaomi (hiszen a Poco a cég egyik almárkája): hazánkban a 256 gigabájtos modell 180 ezer forintért szerezhető be, míg az 512 gigabájtos kiszerelés ára 195 ezer forint.
Még több mobilos cikk:
- Új okostelefont keres? Kipróbáltunk 5 újabb modellt, mutatjuk, melyik kinek lehet jó választás
- Kipróbáltunk 6 új készüléket, mutatjuk, melyik kinek lehet jó választás
- iPhone 17 Pro Max vs. iPhone Air: „Mondd, te kit választanál?”
- Pixel 10: szoftveresen csonka mobilok, de legalább van iPhone ihlette újítás
- Íme öt okostelefon, ha 200 ezer forint környékén keres készüléket
- 150 ezer forint alatt keres okostelefont? Kipróbáltunk öt lehetséges jelöltet

