Tech

Tízmillió ember szavazott Elon Musk ellen

JIM WATSON / AFP
JIM WATSON / AFP

Ahogy korábban megírtuk, Elon Musk a Twitteren indított szavazást, melynek célja annak eldöntése volt, hogy maradjon-e a vállalat vezérigazgatója. A voksolást komoly érdeklődés övezte, Snoop Dogg még saját szavazást is létrehozott.

Musk voksolása hétfőn délután zárult le, összesen mintegy 17,5 millió fiókból adtak le szavazatot.

A végeredmény elég egyértelmű: a válaszadók 57,5 százaléka, több mint 10 millió ember azt szeretné, ha a milliárdos távozna a cég éléről.

Musk korábban ígéretet tett rá, hogy tartani fogja magát a szavazók akaratához.

A voksolás nem volt előzmények nélküli: mióta kiderült, hogy a vállalkozó meg akarja vásárolni a Twittert, botrányt botrányra halmoz. Előbb az üzlet körül alakult ki huzavona, majd a vásárlást követően minden korábbi vezetőt menesztett, később pedig több dolgozó fel is mondott. Azóta a felületen elszabadult a gyűlöletbeszéd, miközben figyelmeztetés nélkül tiltottak ki újságírókat. A közösségi oldalt az elmúlt időszakban rengeteg felhasználó és hirdető hagyta el, ennek már jelentős gazdasági következményei is vannak.

Musk a szavazás elején egyébként bejelentette, hogy még nem találta meg lehetséges utódját. Jelenlegi népszerűtlenségének tükrében azonban valószínűleg nem érte meglepetésként a végeredmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik