Tech

Összevissza törjük a drága mobiljainkat

Getty Images
Getty Images

A MediaMarkt és a Cellect felmérése szerint tavaly minden második ember telefonja szerzett valamilyen kisebb-nagyobb sérülést – írja az áruházlánc közleményében. Minden ötödik válaszadóé ráadásul annyira súlyos mértékben, hogy üzemképtelenné vált, így az javítás nélkül egyszerűen a fiók, vagy a kuka mélyén végezte.

Közel 3000-en vettek részt abban az online felmérésben, melyből kiderült, a magyar lakosság 3 százaléka nem alkalmaz semmilyen védelmet okostelefonján, 19 százalék csak mobiltokot használ, több mint felük (57%) viszont telefontokkal és védőfóliával is védi eszközét.

10-ből csupán 1 ember nyújt teljes védelmet szeretett kütyüjének: tokkal, védőfóliával és készülékbiztosítással is óvja azt.

Márpedig van mitől védeni, merthogy meglehetősen ügyetlenek vagyunk, kezdjük azzal, hogy nem éppen a legbiztonságosabb helyen tartjuk a telefonunkat. A férfiak, nem meglepő módon, többnyire csak zsebre vágják az eszközt, 81 százaléknak ez tűnik a legkényelmesebb megoldásnak. A hölgyeknél inkább a táskában lapul a készülék, 41 százalék válaszolt így, de a körükben is elég gyakori a zsebben való tárolás, a nők egyharmada teszi ezt.

Az a fránya gravitáció

A magyar telefonhasználók túlnyomó többségnek a gravitáció a legnagyobb félelme: 10-ből 9 ember, nők és férfiak egyaránt, a leesés miatti kijelzőtöréstől tartanak a leginkább. Ezt követően a beázást (7%), ill. a táskában/zsebben történő kijelző karcolódást szeretnék elkerülni (5%). Érdekes módon a gyerekek által okozott esetleges sérülésektől nem félünk túlzottan, csupán a válaszadók 2 százaléka gondolja, hogy gyermeke kárt tehet a telefonjában.

Az okostelefonok, bár megjelenésükben egyre inkább alkalmazkodnak a felhasználók igényeihez, ezzel együtt meglehetősen csúszósakká is váltak, így könnyen kiejthetjük őket a kezeink közül. A válaszadók 13 százaléka megszámolni sem tudja, hányszor ejtette le tavaly készülékét. 24 százalék egy év alatt legalább négyszer, 41 százalékuk pedig legalább kétszer dobta le véletlenül a mobilt. A nők és férfiak között nincs számottevő különbség, hasonlóan vagyunk ügyetlenek, vagy éppen óvatosak. A legóvatosabbak (vagy legszerencsésebbek) kisebbségben vannak, az okostelefonos balesetekre irányuló felmérés válaszadóinak csupán 22 százaléka mondta azt, hogy tavaly egyszer sem ejtette le telefonját.

Az okos ember nem a saját kárából tanul, így nem árt észben tartani, hogy az okostelefonokat ért sérülések jelentős része fizikai munka (20%), nadrágzsebből kiesés (19%), illetve szórakozás (17%) közben következett be. A sérüléstípusok széles spektrumát mutatja, hogy a készülékek 42 százaléka egyéb helyzetben rongálódott.

Karc, amin nem segít a sebtapasz

Ha már a leejtésnél tartunk, a balesetek fele járt kijelző- vagy burkolatsérüléssel. A válaszadók ötöde pedig legalább két sérülést szerzett telefonján tavaly. A szerzett sérülések is színes képet mutatnak: a karcolódás volt a leggyakoribb sérüléstípus, az összes válaszadó közül 39 százalék szembesült ezzel az elmúlt évben. Az emberek 8 százaléka a karcolás mellett roppanást is hallott, ott bizony törtek is az elemek.

Ha szerencsés és előrelátó volt a felhasználó, akkor a karcolódás a védőfólián keletkezett. Amikor ez már tarthatatlan mennyiségben gyűlt össze, a felmérés szerint az emberek fele vett magán erőn, hogy egyedül kicserélje a sérült fóliát.

Az adatokból kitűnik, hogy az emberek zöme vállalkozó szellemű, és előszeretettel rakja fel otthon magának a megvásárolt kijelzővédő fóliát, ám ez korántsem olyan egyszerű. Elég egy apró mozdulat, és máris ferdén kerül a telefonra, amit újból már nem lehet felhelyezni. Ez nem csak bosszúságot, de plusz költséget is jelenthet. A minél magasabb vásárlói élmény érdekében érdemes technikusaink segítségét kérni a szakszerű védőfólia felhelyezésében.  Áruházainkban újonnan vásárolt Cellect márkájú üvegfóliák esetében mindez díjmentes

– mondta el a felmérés kapcsán Oláh Gergő, a MediaMarkt szolgáltatásmenedzsere.

A felmérés rákérdezett arra is, hogy a sérült készülékével mit kezdett tulajdonosa: ha menthető lett volna, javíttatta-e. Lustaságból, vagy racionálisnak gondolt megfontolásból, de többségük (53%) nem így tett. A sérült telefont a tulajdonosok 32 százaléka sérülten használta tovább, míg 21 százalék inkább megvált a készülékétől és újat vásárolt. A javítható sérüléssel rendelkező tulajok csupán egyharmada fordult szervizhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik