Tech

November 19-én lesz a Black Friday az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál

Getty Images
Getty Images

November 19-én közös Black Friday-t szervez az eMAG és az Extreme Digital, miután a cégek összeolvadása befejeződött. Ezúttal olyan jelenleg nagyon keresett termékekkel is készül a cégcsoport, mint a dízel járművekben használatos, sok helyen hiánycikknek számító AdBlue-adalék, vagy az idén jelentősen megdrágult téligumi-szettek.

A cégek ígérete szerint az olyan elektronikai termékek, mint a televíziók, laptopok, okostelefonok, illetve a szárítógépek, mosógépek és más háztartási nagygépek idén is jelentős kedvezménnyel lesznek elérhetők november 19-én – e termékkategóriákból a globális chiphiány dacára jelentős fekete pénteki készletekkel készül a cégcsoport.

Az eMAG és az Extreme Digital által forgalmazott termékeken felül idén az eMAG Marketplace kereskedők jelenléte is hangsúlyosabb lesz: több mint ezer partnercég kínál majd fekete pénteki árengedményeket. A közös Black Friday a kora reggeli órákban fog kezdődni az eMAG-on, a szervezők szerint érdemes ezen az oldalon fiókot regisztrálni, illetve telepíteni az iOS-re és Androidra elérhető mobilappot, mivel ezen keresztül hamarabb lehet hozzáférni az akciós kínálathoz. Az online fizetéshez szükséges bankkártyaadatokat is célszerű november 19. előtt elmenteni az appban, mert ezzel is jelentősen lerövidül a fizetés procedúrája.

Az idei fekete pénteki rendelések kiszállítását az eMAG – Extreme Digital 14 napon belül, tehát 2021. december 3-áig vállalja. A közös Black Friday-en megrendelt termékeket a házhoz szállítás és az országszerte az idei fekete péntek napjára több mint négyszáz helyszínen működő easybox csomagautomata mellett személyesen egyaránt át lehet venni az eMAG és az Extreme Digital üzleteiben – az utóbbi márka üzleteiben ugyanis mostanra már mindkét márka jelen van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik