Ahogy minden területen, a magyar filmgyártásban is éles cezúrát hozott a kommunista hatalomátvétel. Az államosított filmiparnak természetesen immár nem csupán a nézők szórakoztatását, hanem ideológiai (át)nevelését is fel kellett vállalnia, és a párt felső vezetéséből meg is érkezett az ukáz, hogy a fordulat utáni első nagy film teremtsen új pozitív hősöket, akik közérthetően és szerethetően adják át a megfelelő „igazságot” a filmvásznon.
E célra Ludas Matyi alakját találták a legmegfelelőbbnek, persze azért Szinetár György forgatókönyvíró kicsit még „vonalasabbá” formálta az urát háromszor elverő parasztlegény történetét: Döbrögi például a végén sem javul meg, egy Piros nevű cselédlány révén egy szerelmi szálat is beleszőttek az alkotók, Ludas Matyi pedig nem magányos hősként, hanem több szövetségest – például egy huszárt és egy professzort – is szerezve vesz elégtételt a kizsákmányoló uraságon.
Nagy nevek a névsorban
A nagy nyomás ellenére – vagy talán éppen azért – azonban az új csúcsszerv, a Filmpolitikai Bizottság nem rendelt mindent az ideológiai szempontok alá. A szimbolikusan 1949. augusztus 20-án, az új alkotmány hatályba lépésének napján forgatni kezdett filmen a legtapasztaltabb, már a Horthy-rendszer idején is elismert művészek is dolgozhattak, a rendező például Nádasdy Kálmán lett, az ő munkáját Ranódy László segítette, de Hegyi Barnabás operatőr és Bolykovszky Béla fővilágosító neve is fogalomnak számított szakmai körökben.
Szerepet kaptak idősebb, nagy nevű színészek is, mint Somlay Artúr, Solthy György, Kiss Manyi vagy Balázs Samu. Főszereplőnek első körben Gábor Miklóst, a Nemzeti Színház színészét választották ki, Pirost pedig a paraszti sorból származó Horváth Teri alakította volna, aki a próbafelvételeken elbűvölte hitelességével a stábot – azonban Gábor Miklóssal nem alkottak jó párost. Amikor az új főszereplő személyéről kezdtek tanakodni, Horváth Teri ajánlotta évfolyamtársát, a szintén igazi parasztgyerekként nevelkedett Soós Imrét, és ő a rendezőpárost is meggyőzte alakításával.
Csaknem ezer statiszta
A Filmpolitikai Bizottság igazán monumentális alkotást akart a nézők elé tárni, ráadásul az új kor jegyében az első teljesen színes egész estét játékfilmet akarták leforgatni (Radványi Géza 1942-es A beszélő köntösében ugyanis csak egyes részek voltak színesek). Az alkotók így rengeteg – összesen közel ezer – statisztát használhattak, műterem helyett végig külső helyszíneken dolgozhattak, és még a korhűségre is gondjuk lehetett, Döbrögi kastélyát (a gyóni Halázs Móricz kúriát) múzeumokból kölcsönzött tárgyakkal rendezték be.
A hajdúk fegyverzetét a Hadtörténeti Múzeum anyagából válogatták össze, a helyszínként kiszemelt falvak egyes házain lecserélték a cseréptetőt zsúpra, Ludas Matyi kunyhóját pedig felépítették, majd fel is gyújtották a filmhez. A főszereplők ruháit az Operaház műhelyében készítették el, Ludas Matyi ingét gondosan megszaggatták, koszfoltokkal is ellátták, ám a kamera előtt nagyon látszott a mesterkéltség,
Arra is volt viszont példa, hogy a stáb a helyi statiszták kendőit cseréltette színesebbre, hogy jobban mutassanak a felvételeken.
Berreg a gép, készül az első színes, magyar játékfilm
A forgatási helyszínek Alsódabas, Dömsöd, Felsődabas, Gödöllő, Gyón és Sári községek voltak, amelyeknek az életét alaposan felbolygatta a filmesek érkezése. „Magyar film még nem készült sem ilyen nagy statisztériával, sem ilyen pompás, nagyvonalú díszletezéssel. A vásártér sátraiban korabeli fazekak, pipák, ostorok, bográcsok, lacikonyhák. A csizmás sátor csizmáit Debrecenben készítették, mert ma már csak ott készítenek oldalt-varrott csizmákat, a mézeskalácsok korabeli huszárokat ábrázolnak, a ludak korhű baromfi-kasokban gágognak. A villanyoszlopokat a felvétel idejére eltávolították, a környékbeli házak cseréptetőit nádfedéllel fedték be, falaikat »kikészítették«” – tudósított a Szabad Nép.
Majd így folytatta: „A kisbíró elkiáltja magát, és a vásártér egy pillanat alatt hangyabollyá változik. A mézeskalácsosok, a csizmadiák, az ostorkészítők, a pipaárusok sátrai, a nádfedeles házikók mögül lobogó ingű parasztok rohannak elő, szakadt pendelyű kisfiúk cikáznak, fejkendős parasztasszonyok tülekednek feltűzött szuronyú marcona pandúrokkal s Döbrögi uraság pirosdolmányos hajdúival… Hétszáz színész, statiszta tolong, lökdösi egymást, libák gágognak, ökrök nyögnek, lovak nyerítenek, rekedtre kiabált rendezők és segédrendezők adják ki utasításaikat: Az ökrösszekér forduljon be, az ökrösszekér ebben a jelenetben nem játszik. A két hajdú menjen hátrább a lovakkal. A mikrofon újra indít: Egész vásártér, figyelem. Felvétel indul. A kisbíró újra elkiáltja magát, és kezdődik elölről az egész. Így megy ez már reggel óta. Berreg a gép, készül az első magyar, egész estét betöltő színes játékfilm: a Ludas Matyi” .
Csöre néni csalódott
Gondot jelentett viszont, hogy a statisztáknak napi 20 forint napidíjat kínáltak, miközben a munkáskezekre a földeken is szükség lett volna, ám a burgonyabetakarítók például csak 12 forintot vihettek haza egy egész napi gürcölés végén – aki csak tehette, természetesen inkább a szereplést választotta. Akik nem kerültek be a statiszták közé, azok közül sokan is inkább a filmesek körül mindig kialakuló csődülethez csatlakoztak, a gyerekek a lombkoronák közé bújva igyekeztek minél közelebb maradni a szereplőkhöz.
Ludas Matyi libáinak szerepére két falkát is találtak két külön helyszínen, ám gazdasszonyaiknak végig velük kellett maradniuk, mert csak az ő szavukra hallgattak. Így esett, hogy az alsódabasi Havasi Csöre néni számos jelenet forgatását végigülte, és ezalatt kicsit ki is ábrándult a filmek hamis világából. A legnagyobb törést számára az okozta, amikor a Döbrögit alakító Solthy György Ludas Matyi első ütéseire fájdalmasan felkiáltott, majd leállíttatta a jelenetet, mert a védelmét biztosító szivacs félrecsúszott –
Behozta az árát
A bemutató 1950. február 27-én volt, és másnap már több budapesti moziban játszották a filmet. Az alkotóknak végül sikerült azon a szűk mezsgyén maradni, ami még politikailag elég „érett” maradt a felső vezetésnek, de a közönség sem találta túl szájbarágósnak. A következő években, majd az 1960-as évek eleji felújítással együtt közel ötmillió jegyet adtak el a mozikban a Ludas Matyira, így a film végül bőven behozta a rekordmagas költségvetést is. A legjobban persze talán a forgatási helyszíneken várták a bemutatót, a falusiak hangosan kiabálva örültek minden egyes ismerős arcnak, akit felfedeztek a kockákon. Csöre néni szokás szerint a saját székét az első sor elé letéve gyönyörködött libái alakításában, egy időre elfelejtve kiábrándultságát is.
A nézők azonban nem sokáig élvezhették a művet eredeti formájában. A részben hozzáférhetősége miatt kiválasztott nyersanyag, a belga Gevaert vállalat Gevacolor színes filmje ugyanis már egy év után gyakorlatilag elvesztette a színét, így az 1960-as években már fekete-fehérben, ráadásul a hangsáv hibái miatt újraszinkronizálva kellett játszani a művet. A fiatalon, 1957-ben elhunyt Soós Imre ebben már nem vehetett részt, így neki Csikos Gábor kölcsönözte a hangját. (Az eredeti változatot 2003–2004-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársai rengeteg munkával felújították, nagyrészt visszaállítva a színeket és a hangsávot is.)
