Tech

Pár nap és már tényleg jöhet a Samsung hajtogathatós mobilja

A Samsung még februárban mutatta be méregdrága hajtogatható mobilját, a Galaxy Foldot, melynek rajtja nem indult valami fényesen. Ugyan a gyártónak sikerült minden más konkurenst beelőzni az egyedi készülék bemutatójával, áprilisban végül a tesztelőknek kiküldött példányokat is vissza kellett hívnia, miután kiderült, hogy több mobil kijelzője is rendkívül kevés használat után megtört.

A dél-koreai cég vezetője, DJ Koh júliusban példaértékűt lépett, és kendőzetlenül elmondta, hogy ők hibáztak: még azelőtt erőltették a megjelenést, hogy teljesen kész állapotban lett volna az eszköz. Júniusban a Samsung vezetői közölték, hogy a Fold „legtöbb” hibáját már kiküszöbölték.

Agyzsibbasztó áron jön a Samsung összehajtható képernyős mobilja
Több mint félmillió forintba kerül a Samsung szerint forradalmat indító összehajtható Galaxy Fold.

A hányattatott sorsú modell sorsáról korábban azt lehetett hallani, hogy végül szeptemberben jelenhet meg, a dél-koreai The Investor arról adott hírt júliusban, hogy a dél-koreaiak szeptember 18-20 közé időzíthetik a végleges modell piacra dobását.

A legfrissebb információk alapján viszont a legvalószínűbb, hogy a Samsung a berlini IFA idejére időzíti a végleges megjelenés bejelentését, lévén az idei évre már nem sok újdonságuk maradt az expóra. Erre utal az is, hogy a Samsung honlapján szép csendben megint elindult az előrendelések felvétele, és egyes pletykák szerint az újragondolt mobilt az újságíróknak lehetőségük lesz közelebbről is szemügyre venni.

Hogy pontosan mely piacokon fog elindulni az értékesítés, arról egyelőre még semmit nem tudni, a dél-koreai lap továbbá úgy tudja, hogy a Samsung csak Dél-Koreában 30 ezer darabot tervez elérhetővé tenni, év végéig pedig 100 ezret szállítanának le a modellből. Az IFA idején minden bizonnyal már többet fogunk tudni.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik