Tech

Vannak magyarok, akiket végleg letiltott a Facebook

Korábban a témában:

Két hete, június 17-én számoltunk be róla, hogy a Facebook tömegesen tiltotta le magyar felhasználók fiókjait magyarázat nélkül. A közösségi oldal hivatalos válaszára egy hetet kellett várni, 22-én írtuk meg, hogy „a letiltott magyar profilok a felhasználói szabályzatot sértő tartalmakat osztottak meg”.

Ennek nyomán elkezdték feloldani a letiltott fiókok egy részét, igaz némi kompromisszummal, mivel a feloldás utáni 72 órában a felhasználók még csak korlátozottan érhettek el funkciókat, utána három napig nem tudtak üzenetet küldeni, lájkolni.

A Facebook még mindig szívatja a magyarokat
Már két hete, hogy a Facebook a semmiből tiltott egy csomó magyart, sokan azóta is csak nehézségekbe ütköznek.

Egy letiltottak által alapított, több száz fős zárt Facebook-csoportban még mindig rengetegen panaszkodnak arra, hogy róluk mintha elfeledkezett volna a közösségi óriás, mert az elmúlt egy hét során sem sikerült feloldani őket. Mi is több kétségbeesett olvasói levelet kaptunk, van, akit már elmondása szerint két hónapja tiltott le az oldal, és miután a felfüggesztés felülvizsgálatát kérte, a Facebook arról tájékoztatta, hogy a döntés végleges.

A felfüggesztés véglegességéről több posztot is megosztottak egymás közt a felhasználók, úgy tűnik, hogy többen is így jártak, holott tudomásuk szerint tényleg nem osztottak meg semmilyen sértő tartalmat.

Bármiféle tájékoztatás vagy további eszköz hiányában az alternatíva csak egy új profil létrehozása lehet, másik e-mail cím használatával, illetve egyes felhasználók szerint a nevükön is kellett változtatni valami apróságot, hogy a rendszer ne utasítsa vissza az új regisztrációt.

Forrás: Facebook

Sajnos mi sem tudunk többet tanácsolni azon felül, hogy a felülvizsgálat kérésekor küldje el a kért személyi azonosítót a felhasználó, így van rá a legtöbb esély, hogy visszakapja a fiókot – és még ez sem garancia semmire, ahogy a legfrissebb fejlemények is mutatják.

A közösségi oldal felé mi is jeleztük, hogy még sok magyar vár feloldásra, amint kapunk hivatalos tájékoztatást arról, hogy mit tervez a Facebook ezekkel az esetekkel, rögtön beszámolunk róla. Ahogy azzal kapcsolatban is elküldtük kérdésünkeit, mi indokolja a végleges tiltást, és mit lehet tenni az esetben, ha több felhasználó szerint is jogtalan a döntés.

Az ügy előzményeiről itt olvashat:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.