Tech

A Facebook még mindig szívatja a magyarokat

Épp két hete, június 17-én számoltunk be róla, hogy a Facebook tömegesen tiltotta le magyar felhasználók fiókjait magyarázat nélkül. A közösségi oldal hivatalos válaszára egy hetet kellett várni, 22-én írtuk meg, hogy „a letiltott magyar profilok a felhasználói szabályzatot sértő tartalmakat osztottak meg”. A moderátorok további vizsgálat után viszont úgy találták, hogy a megosztott, sértőnek talált tartalmat a felhasználók jó szándékúan tették közzé annak céljából, hogy felhívják a figyelmet egy problémára.

Ennek nyomán elkezdték feloldani a letiltott fiókok egy részét, igaz némi kompromisszummal, mivel a feloldás utáni 72 órában a felhasználók még csak korlátozottan érhettek el funkciókat, utána három napig nem tudtak üzenetet küldeni, lájkolni.

Egy letiltottak által alapított, több száz fős zárt Facebook-csoportban még mindig rengetegen panaszkodnak arra, hogy róluk mintha elfeledkezett volna a közösségi óriás, mert az elmúlt egy hét során sem sikerült feloldani őket. Mi is több kétségbeesett olvasói levelet kaptunk, van, akit már elmondása szerint két hónapja tiltott le az oldal, és állítása szerint a Facebook arról tájékoztatta, hogy a döntés végleges. Sajnos mi sem tudunk többet tanácsolni azon felül, hogy a felülvizsgálat kérésekor küldje el a kért személyi azonosítót a felhasználó, így van rá a legtöbb esély, hogy visszakapja a fiókot.

Sokan még akkor sem nyugodhatnak meg, ha visszakapták a tiltást, több panasz is szól arról, hogy probléma van a mobilon való bejelentkezéssel, ami az alkalmazás újratelepítése után sem oldódik meg, és mindig hibaüzenetet dob fel a rendszer.

A közösségi oldal felé mi is jeleztük, hogy még sok magyar vár feloldásra, amint kapunk hivatalos tájékoztatást arról, hogy mit tervez a Facebook ezekkel az esetekkel, rögtön beszámolunk róla.

Az ügy előzményeiről itt olvashat:

(Kiemelt kép: Brendan SMIALOWSKI / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik