Nem csak az elmúlt héten történt indokolatlan facebookos letiltások döbbenthettek rá minket arra, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a Föld 2,6 milliárd emberének életét behálózó közösségi oldalnak. A felhasználók napok óta panaszkodnak, hogy több évnyi emléket őriz a letiltott profiljuk, az oldalkezelők pedig nem férnek hozzá az adminisztrációs felületeikhez, ami akár bevételkieséssel is járhat.
És elég abba is belegondolni, hogy miért van manapság nagyobb létjogosultsága a digitális detoxnak, mint bármikor: egyszerűen túl sokat lógunk a Facebookon, miközben végtelenül görgetjük a posztokat, kommentelünk, tartalmakat fogyasztunk, saját bejegyzéseinkkel próbálunk láthatóvá válni.
Ha szóba kerül a Facebook, kikerülhetetlen a lájk lehetősége, ami a közösségi oldal sava-borsát jelenti. A tetszést kifejező hüvelykujjat 2009-ben vezették be, vagyis már tíz éve velünk van kétélű fegyverként. Ami valójában egyetlen gombnyomás, az a cégnek és a hirdetőknek bevétel, az áru pedig mi magunk vagyunk, kiszolgáltatva magunkat a tudatosan függővé tévő platformnak, amit szándékosan terveztek úgy, hogy minél többet akarjunk belőle – ennek pedig csak kellő önismerettel tudunk gátat szabni.
Lájk, mint levegő
Leah Pearlman egyike azon művészeknek, akit túlságosan stresszelt, ha alkotásai nem kaptak elegendő pozitív reakciót. A képregénykockákat rajzoló Pearlman az után vett észre jelentős esést lájkok számában, miután a Facebook módosította a hírfolyam algoritmusát, és így kevesebb emberhez jutottak el posztjai. „Olyan volt, mintha nem jutnék elég levegőhöz” – mesélte a Vice.com-nak. „Beleöntöttem szívemet, lelkemet a rajzaimba, és mindössze 20 lájkot kaptam. Úgy éreztem, nem kedvelnek, nem vagyok eléggé jó.”
Ha belegondolunk, ezek a mondatok egészen ijesztően hangzanak. Ahogyan az a tény is, hogy manapság a népszerűség fokmérője a lájk lett, a vártnál kevesebb mennyiségű visszacsatolás pedig jelentős szorongást idéz elő a felhasználók egy részében, akik emiatt kérdőjelezik meg saját teljesítményüket. Leah annak érdekében, hogy visszaszerezze az elvesztett figyelmet, hirdetéseket vásárolt.
Ezt akár a sors furcsa fintorának is nevezhetjük, mert a művésznő korábban fejlesztőként a Facebooknál dolgozott, és 2007-ben részese volt annak a csapatnak, akik megtervezték a like-gombot. A funkció 2009-ben indult el, és ez elképesztő fellendülést hozott az oldalnak. „A statisztikák nagyon gyorsan növekvő számokat mutattak. Az emberek több állapotfrissítést tettek közzé, több lett a tartalom, mert egyszerűbb volt csak rányomni a gombra, mint begépelni egy kommentet” – idézi fel a fejlesztés rövidtávú hatásait.
A mechanizmus ezután beépült a YouTube-ba, a Twitterbe, és az Instagram szívecskéi is mind-mind tetszést kifejező gombok.
A tetszik reakció megjelenése után mindenki egyre többet akart belőle, hiszen a lájkok mennyisége azonnali visszaigazolást nyújtanak arról, hogy a véleményeink és gondolataink számítanak másoknak, ez pedig eredendő emberi igényünk.
Natasha Dow Schull professzor szerint ez a jelenség a nyerőgépekéhez hasonlítható, mivel a sok lájk ugyanazokat a jutalmazó központokat mozgatja meg az agyban, mint amikor kipörgetjük a nyereményt. Ahogyan az ilyen típusú masinák, úgy a közösségi oldalak is eredendően úgy lettek tervezve, hogy minél addiktívabbak legyenek, és minél többi időt töltsön velük az ember, szép fényekkel, képekkel, és dopaminlöketekkel csábítva a felhasználókat vissza még több alkalommal, minél hosszabb időre.
70 lájk és a barátod vagyok
Egy másik ijesztő aspektusa is van a hüvelykujj-nyomogatásnak: hogy mennyire alaposan kiismerhető általa az ember. Aleksandr Kogan 2015-ben készített, a Facebookon kitölthető pszichológiai tesztje az alapján profilozta a felhasználót, hogy milyen dolgokat kedvel, követ az oldalon. A Thisisyourdigitallife (Ez A Digitális Életed) nevű app ugyan mélyrehatóan túrt bele a felhasználó posztjaiba, de ettől még legálisan működött: a Facebookkal engedélyeztették, a felhasználókat pedig értesítették arról, hogy mit gyűjtenek össze róluk. A teszt hamar népszerűvé vált, több millióan használták, a kutatók pedig azt is látták, hogy ezek az emberek mi mindent lájkoltak, ahogy az ismerőslistájukhoz is hozzáfértek.
Kogan egykori tanára, Michael Kosinski professzor felismerte, hogy mennyi összefüggésre világítanak rá ezek az adathalmazok. Például, hogy sokkal több homoszexuális férfi lájkolja a MAC kozmetikai márka oldalát és posztjait, mint ahány heteroszexuális. Persze egyetlen lájkból még nem lehet kikövetkeztetni valakinek a beállítottságát, de ha hozzávesznek még más lájkokat, egyre pontosabbak lesznek az eredmények. Kosinski arra jutott, hogy 70 lájkból jobban ismerni fogja adott személyt, mint a saját barátai.
A Facebook azóta korlátozta az adatok hozzáférését a fejlesztők számára, amiben jókora szerepe volt a Cambridge Analytica-botránynak. Kiderült ugyanis, hogy egy külső félhez, a Donald Trump kampányát segítő politikai elemzőcéghez került ez a rengeteg használható adat, így rendkívül célzott politikai hirdetésekkel próbálták befolyásolni a felhasználókat a 2016-os elnökválasztás során.
A szennyest végül a CA egyik dolgozója, Christopher Wylie teregette ki az Observernek, és meglehetősen rémisztő mondatok hagyták el a száját.
Olyan modelleket állítottunk fel, amik kihasználták a felhasználókról való tudásunkat, és a belső démonaikat céloztuk meg. Ez volt a cég működésének alapja.
A pszichológiai profilt felállító elemző app segítségével különféle kategóriákat alkotva megállapították, hogy adott felhasználó mennyire nyitott, mekkora IQ-val rendelkezhet, milyen nemű, milyen a politikai irányultsága, a valláshoz való viszonya. Egészen más jellegű posztokat juttattak el például egy fiatal okkultistához, mint egy keresztény zenészhez, a tartalmon túl pedig azt is meghatározták, hogy milyen időközönként, milyen mennyiségű üzenetet kapjanak, hogy az hatásos legyen. Mindezt arra alapozva, mit lájkoltak a közösségi oldalon.
Ez valószínűleg már így is marad
A Facebook számára alapvetően két célból hasznosak a lájkok. Először is úgy alakítják a hírfolyam válogató algoritmusát, hogy a felhasználó számára érdekes tartalmakat ássa elő az ismerősei, a lájkolt oldalak és csoportok posztjai közül. A másik, hogy a hirdetők pontosabban célozhatnak csoportokra, ami nem újdonság, hisz ez az ára annak, hogy ingyen használhatjuk a fejlesztést.
Szakértők szerint a Cambridge Analytica ügye kapcsán és úgy általánosságban is megkérdőjelezhető, hogy mennyire hatékonyan lehet manipulálni az emberek gondolkodását az arcukba tolt hirdetői posztokkal, eddig ugyanis nem sikerült eddig mérni és bebizonyítani, hogy ezek eléggé hatásosak lennének. Ráadásul a facebookos hirdetéseknek mindössze egy százalékára kattintanak rá az emberek.
Ha a közösség visszajelzései már majdnem olyan fontossá válnak, mint a levegő, az elég intő jel, és ideje az önbizalmunk fejlesztésére, a belső munkára helyezni a fókuszt. Leah tanácsai szerint ilyen stresszhelyzetben érdemes tudatosan leszakadni a kijelzőről, és olyan tevékenységeket gyakorolni, amik örömet okoznak, legyen szó egy egyszerű sétáról, kávézásról, olvasásról.
„A kívülről érkező megerősítések nem hasonlíthatók össze a stabil belső értékeléssel. Az a lényeg, hogy tényleg mélyen elégedett legyek magammal, amikor csinálok valami olyat, amire büszke vagyok – ezzel nem vetekedhet egyetlen Facebook-lájk sem.”
(Kiemelt kép: Jaap Arriens/NurPhoto)
