Tech

Kiderült, mi fut a Huawei hajtogatható mobilján

Korábban a témában:

Idén már két meghatározó hajtogatható okostelefont is bemutattak, a Samsung Galaxy Foldot és a Huawei Mate X-et, de még egyik se került a boltok polcaira. Előbbi megjelenését azért csúsztatták el, mert a teszterek visszajelzései szerint a hajlítható panellel súlyos problémák akadtak, utóbbi modell eltolását pedig arra fogta a Huawei, hogy ők nem akarnak úgy befürödni, mint a Samsung.

A Mate X-szel kapcsolatban ráadásul még aggasztóbb kérdés is felmerült, mégpedig az, hogy Androidot fog-e futtatni azután, hogy az Egyesült Államok tiltólistára tette a céget, majd a Google megvonta az operációs rendszer licenceit a kínai cégtől. Azt már egy ideje tudni, hogy a Huawei régóta dolgozik saját mobilszoftveren, ami nyár végén-ősz elején jelenhet meg.

Kipróbáltuk a Huawei méregdrága hajlítható kijelzős mobilját
A technológia működik, egész lenyűgöző, ugyanakkor az még nem nagyon látszik, hogy pontosan mire is lesz jó.

A Huawei szóvivője a TechRadar számára megerősítette, hogy a Mate X még a Google-féle teljes értékű Androidot fogja futtatni. Kitértek arra is, hogy a modell megjelenését nem az amerikaiak korlátozásai miatt csúsztatják el, hanem mert lassan terjed az 5G. A hajtogathatós mobilt legkorább szeptemberben dobják piacra, és az Android jelenlegi verzióját futtatja majd, mivel még a tiltás előtt lett bejelentve. A modell minden olyan országban megjelenik, ahol van kiépített 5G-hálózat.

A szóvivő elmondása szerint a Huawei számos tesztet végez annak érdekében, hogy ne merülhessenek fel olyan kijelzőkkel kapcsolatos problémák, amik a Galaxy Fold esetében.

Nemrég arról is lehetett hallani hivatalos információkat, hogy mely Huawei mobilokra érkezik meg a legújabb, ősszel megjelenő Android Q. A P30-széria tagjaira már biztosan, így a Huawei P30, a Huawei P30 Pro, és Huawei P30 készülékekre, de még ezen felül több modellel kapcsolatban is jóváhagyást kért a cég, a listát itt olvashatja.

(Kiemelt kép: Birkás Péter / 24.hu)

--FILE--A customer tries out a Huawei mate 20 pro smartphone on display at a Huawei store in Shanghai, China, 22 February 2019.

Chinese tech giant Huawei Technologies Co has said that it expects to win 5G network contracts in Germany, which would mark the latest vote of confidence from foreign telecom carriers despite security allegations the company faces in some overseas markets. Huawei is expected to deliver components needed for building 5G networks to major telecom carriers operating in Germany, namely Deutsche Telekom, Vodafone and Telefonica, said Vincent Pang, president of Huawei Western Europe, in an interview with German newspaper Rheinische Post.
Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?
Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73915164, Az orsz·g tort·i 2019-ben., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.