Tech

Ezek a Huawei telefonok biztos megkapják a következő Androidot

Már több hete, hogy az amerikai kormány a Kínával vívott kereskedelmi háború hevében 70 kínai céget tett feketelistára, köztük a Huaweit, ezzel több téren is kellemetlen helyzetbe hozva a céget. Az ügy előzményeiről itt írtunk bővebben.

A hétköznapi felhasználókat is érintő egyik legnagyobb dilemma, hogy mivel a kínaiak a jövőben nem tarthatnak igényt fontos Android licencekre, mi lesz a jövőbeli Huawei-mobilok sorsa, és hogy milyen frissítések érkeznek meg a már piacra dobott készülékekre.

Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?
Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

A Huawei hivatalosan is megerősítette, hogy az ősszel megjelenő Android Q operációs rendszer egészen biztos, hogy rákerül a nemrég megjelent P30-széria tagjaira, így a Huawei P30, a Huawei P30 Pro, és Huawei P30 Lite mobilokra. Az infót a hivatalos oldaluk kérdezz-felelek szekciójában osztották meg a felhasználók megnyugtatása végett.

„Az olyan legnépszerűbb jelenlegi eszközeinken, mint a P30-széria, elérhető lesz az Android Q. Egy béta fejlesztői programot pedig már el is indítottunk, ami már aktív a Mate 20 Prón.” – írta a gyártó.

Az Android Authority belsős forrásai szerint az is biztos, hogy a Honor 20, a Honor 20 Pro és a Honor 20 Lite is támogatottak lesznek. A Huawei a P30 szérián és a Mate 20 Prón kívül más modellekre is szeretné elérhetővé tenni az Android Q-t, és egy részletes listát is közzétettek arról, hogy mely eszközökkel kapcsolatban kértek jóváhagyást a Google-től. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mind meg is kapja, egyelőre csak a P30-széria tagjai és a Mate 20 Pro a biztos.

  • P30 Pro
  • P30
  • Mate 20
  • Mate 20 Pro
  • Porsche Design Mate 20 RS
  • P30 lite
  • P smart 2019
  • P smart+ 2019
  • P smart Z
  • Mate 20 X
  • Mate 20 X (5G)
  • P20 Pro
  • P20
  • Mate 10 Pro
  • Porsche Design Mate 10
  • Mate 10
Huawei-ügy: leeresztik a technológiai hidegháború vasfüggönyét
A kínai céget érintő korlátozás egyúttal lehetőséget is jelent Kínának, hogy a technológiai térben is függetlenedjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik