Tech

Lelki sérülést okozhatnak a terrorvideók

Természetes emberi reakció, ha szeretnénk informálódni a világ történéseiről, főleg akkor, ha valami nagy tragédia történik. Úgy érezhetjük, hogy jobban felkészülünk, és képesek vagyunk rá megfelelő reakciót is adni. Csakhogy a terrorvideók és katasztrófavideók gyakori megtekintése komoly pszichológiai problémákat okozhat, legalább is ez derül ki a UC Irvine kutatásából, ahol több mint 4000 amerikai internetezési szokásait vizsgálták a terrorkontentekkel kapcsolatban három éven keresztül – írja a The Verge.

A kutatás első szakasza a 2013-as bostoni maratonon zajlott bombázással kapcsolatos volt, itt kiderült, hogy minél több videót néztek meg az emberek a támadásról, annál stresszesebbek voltak még fél évvel később is. A Science Advances tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az ilyen emberek

sokkal jobban idegeskedtek a jövőbeli hasonló események miatt, mint azok, akik kevesebb információt gyűjtöttek a terrortámadásról a neten.

A kutatás a 2016-os orlandói lövöldözéssel folytatódott, és kiderült, hogy azok, akik a legstresszesebb reakciót adták a bostoni bombázásra, és a legtöbb videót nézték róla, azok kerestek rá a legtöbbet a lövöldözésre is. Persze ez szép spirálba lökte őket, és egyre több ilyen kontentet fogyasztottak, ami még stresszesebbé tette őket.

A kutatók nemcsak a terrortámadásoknál figyelték meg a videók hatását, hanem természeti katasztrófáknál is: a tendencia ugyanez volt az Irma hurrikánnal kapcsolatban.

Az Irma hurrikán pusztít. Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images)

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi az, ami stresszeli az embereket ezekben a videókban: a közvetítések, a képek és a hangok együtt, vagy külön-külön okoznak komolyabb pszichológiai problémát. Annyi viszont biztos, hogy nem érdemes sok ilyen tartalmat fogyasztani, mert a poszttraumás-stressz szindrómához hasonló tüneteket produkálhatunk tőle, és sokkal stresszesebbek leszünk miatta még a távolabbi jövőben is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik