Tech esport

Öt év után folytatódik az őrület

A világ egyik legőrültebb videojáték-sorozata, a Borderlands végre újabb teljes értékű epizóddal bővül, és ezt maga a fejlesztő Gearbox hintette el – igaz ezt már korábban is lehetett sejteni, de most már tudjuk is. A cég saját Twitter-oldalán osztotta meg a sokatmondó képet egy dátummal, ami alapján már szinte biztos, hogy március 28-án a PAX nevű rendezvény keretein belül jelentik be hivatalosan a Borderlands 3 című programot.

https://twitter.com/GearboxOfficial/status/1105543983516639232

A Gearbox még 2017-ben a Game Developers Conference-en egy Unreal Engine 4-es techdemót is mutatott egy „készülő Borderlands-játékhoz”, ami arra engedett következtetni, hogy képregényes,  „cell-shaded” látványvilág marad, csak némileg tovább szépül, ezt erősíti tovább a megosztott plakát is.

A rajongókat leginkább érdeklő részletekről többet nem tudni, de nagy a találgatás azzal kapcsolatban, hogy a 2012-ben megjelent a Borderlands 2 után hova fog fejlődni a sorozat, ami útközben kapott egy előzményt is, az öt éve kiadott Borderlands: The Pre-Sequelt, na és persze a Telltale által készített, 2014-es Tales from the Borderlands is szórakoztató kitérő volt – de azért mégis csak a harmadik epizódra várnak már a rajongók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik