A brit parlament sokatmondó dokumentumokat hozott nyilvánosságra egy Facebookhoz kapcsolódó vizsgálat kapcsán, amiket a közösségi óriás lehetőség szerint szeretett volna titokban tartani, nem véletlenül. A belsős levelezésekből eddig nem ismert szemszögből látni bele a cég működésébe és az adatkezeléshez való hozzáállásához, abból a 2012-2015 közötti időszakból, amikor a Facebook elkezdett robbanásszerűen növekedni, és még nem jutottak dűlőre pontosan azzal kapcsolatban, hogyan kezeljék a felhasználói adatokat, miként csináljanak abból pénzt.
A levelezések alapján a Facebook a felhasználókról gyűjtött adatokkal egyes partnereinek előnyt adott, míg riválisai dolgát nehezítette. Az Airbnbnek és a Netflixnek például kiemelt hozzáférést biztosítottak. A cég vezetői az adatokra úgy tekintettek, mint legértékesebb forrásukra, amivel sokszor stratégiai előnyre próbáltak szert tenni, akár alkudozások tárgyaként is bevetették azokat.
![Fény derült a Facebook sötét titkára 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/12/075_arriens-facebook180507_npiu2-1.jpg)
Mark Zuckerberg alapító és Sheryl Sandberg ügyvezető igazgató közti beszélgetések egyértelműen kimondják, hogy a közösségi oldal célja az volt, hogy ne csak ők, de a külsős fejlesztők appjai is minél több ideig tartsák oldalukon a felhasználókat, és azok a cégek, akik ebben partnereik voltak, előnyben részesültek.
Amikor a rivális Twitter például 2013-ban elindította a Vine nevű videós szolgáltatást, a Facebook korlátozni kezdte a platformjához való hozzáférést, aminek eredeti célja az volt, hogy a Vine-felhasználók könnyebben megtalálják egymást a közösségi oldalon.
A Facebook fejlesztési igazgatója, Konstantinos Papamiltiadis a The Guardiannek elmondta, hogy az eljárás során felhasznált dokumentumok egy nagyobb történet részei, és önmagukban értelmezve kontextus nélkül félrevezetők.