Nagyon idegesítő tud lenni az, amikor egy filmben az ember arcába tolják a megtámogatott termékeket, és a főszereplő valamiért három hosszú percig nyomogatja a márkajelzéses telefonját, esetleg minden képkockán feltűnik egy laptop, tisztán olvasható felirattal akkor is, ha éppen baromira jelenetidegen a dolog. Hamarosan ugyanezzel küzdhetünk az űrséta-közvetítéseknél, a rakéakilövések vagy bármilyen űrmisszió esetén,
Az űrügynökség jelenleg több lehetőséget is megvizsgál, de a mostani policy az, hogy egyáltalán nem reklámozhatnak semmit az űrkutatás során, de még az asztronautáknak is szigorú szabályozás van érvényben azzal kapcsolatban, hogy mit hordhatnak, és miről beszélhetnek. Az egész kiterjed az űrutazásokra, arra, hogy a NASA hogyan jelenhet meg a nyilvánosság előtt, és arra is, hogy milyen kutatásokat végezhet.
Az űrügynökség jelenleg azt a lehetőséget fontolgatja, hogy szponzoroknak engedi meg az űrrakéták vagy missziók elnevezését, ez lenne a legegyszerűbb és legkevésbé költséges megoldás a NASA számára. Persze szó van még arról is, hogy az űrhajósok reklámozzanak, vagy egy-egy kutatás közben szponzorált termékeket használjanak, de ez még eléggé a jövő zenéje, és az is szükséges hozzá, hogy megváltoztassák a NASA szabályzatát, és még lehet, hogy a Kongresszusnak is meg kell vitatnia a döntést.
A kereskedelmi lehetőségek két célt szolgálnának: a NASA szerint egyrészt népszerűsítenék az űrkutatást a nagyobb közönség körében is (bár ennek lehetnek hátulütői, és a reklámozás akár visszatetsző is lehet), másrészt hozzájárulnának a büdzséhez. Utóbbival csak az a probléma, hogy
Persze az egész egyelőre elméletben létezik csak, és nem mostanában kell arra számítanunk, hogy a NASA valamelyik nagy autógyártó fémjelzésével indít rakétát a Holdra, de talán mire eljutunk a Marsra, már aktuális lesz a dolog.