Tech

Az emberi szem erre még nincs felkészülve

Első 8K-s tévéit villantotta meg a Samsung az idei IFA kiállítás nyitás előtti napján. A készülékek nemcsak méretük, felbontásuk és fényerősségük miatt érdekesek, hanem azért is, mert algoritmusokkal javítják fel a 8K-nál alacsonyabb felbontású tartalmakat.

A Samsung az év egyik legfontosabb fogyasztói elektronikai kiállításának számító berlini IFA nulladik napján mutatta be újdonságait az újságíróknak még az expó hivatalos kezdete előtt, köztük a 24.hu stábjának is. Az egyébként főleg okos otthoni eszközökre fókuszáló sajtótájékoztató elején a cég első, kereskedelmi forgalomba kerülő 8K-s QLED LCD televíziói kerültek reflektorfénybe – többes számban, mivel nem csak egy modell, de egy komplett széria kerül piacra még az idén,

ráadásul hamarabb, mint gondolnánk.

A dél koreai cég előrejelzése szerint 2022-re több mint 5,1 millió darab 75 hüvelykes, vagy annál nagyobb méretű modell talál gazdára, a felhasználók egyre inkább igénylik a nagyobb és szebb kijelzőket a nappalijukba. Még csak épp megérkeztek nekünk a 4K-s tévék, de a nagy gyártók még messzebb merészkednek, és a Samsung mellett a nagy rivális LG is 8K tévével készült az expóra.

Fotó: 24.hu

De milyen képernyőről is beszélünk pontosan? A frissen leleplezett Samsung Q900R-es tévék QLED kijelzői négyszer több képpontot jelenítenek meg, mint a 4K-s UHD TV-k (3840×2160), és 16-szor nagyobb felbontásúak, mint a FullHD-s (1920×1080) társaik.

Konkrétan 7680×4320 képpontról van szó,

tehát 33 milliónál is több pixelről, amivel már egészen látványos minőséget lehet elérni a 65 hüvelykes és annál nagyobb képátlójú modelleknél.

A Q900R széria három különböző méretű tévét takar az európai piacon, amik közül a 85 hüvelykes darab lesz a csúcsmodell, 75 és 65 hüvelykes “kistestvérekkel”.

JÓ, DE MIT FOGUNK NÉZNI?

A méretnél persze hangsúlyosabb a kép minősége, és az, hogy mesterséges intelligencia is került a “fekete dobozokba.” A megjelenítők lelkét a “Quantum Processor 8K” nevű speciális lapka és az egyedi, mesterséges intelligencia alapú szoftver adja, amiknek köszönhetően a tévé képes skálázni a tartalmakat, legyen szó akár a streaming szolgáltatásokon, set-top boxokon, HDMI vagy USB bemeneten keresztül érkező tartalmakról.

Ahogy a cég is kiemelte a tájékoztatóján, manapság még nagyon kevés 8K-s tartalom létezik, gyakorlatilag pár Youtube-videó kivételével nem is találkozhatunk ilyen felbontású mozgóképpel, és azzal a vállalat is tisztában van, hogy néznivaló nélkül nehéz lesz megfogni a vásárlókat.

Fotó: 24.hu

Erre jelenthet megoldást az MI szoftver, ami elemzi az alacsonyabb felbontású videót: a pixelek elhelyezkedését, színét, és képes felismerni a megjelenő tárgyakat is.

Az algoritmusok ezek után kiszámítják, hova kellenek azok a plusz pixelek, amik élesebbé teszik a képet.

Az új modellek egyben a Samsung “legfényesebb” készülékei: a tévéket a hollywoodi nagy filmstúdióknál alapnak számító 4000 nites csúcs fényerő jellemzi, ami meglehetősen fontos a nagy dinamikatartományú, azaz HDR videóknál. Mivel a Samsung LED-es LCD-t használ, a Q900R tévék háttérvilágítási technológiával működnek (Direct Full Array Elite), és támogatják a legújabb, HDR 10+ nevű szabványt is, ami optimalizálja a TV fényerejét, és segít a valósághű színek megjelenítésében.

Fotó: 24.hu

Mindegyik modell megkapja majd a Háttér módot (Ambient mód), amivel az eszköz használaton kívül falon lógó műtárggyá alakítható: a nagy fekete semmi helyett egy fotót, vagy például időjárás előrejelzést jelenít meg.

A 65, 75 és 85 hüvelykes Samsung Q900R tévék októberben válnak elérhetővé hazánkban.

IFA 2018:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik