Tech hardverteszt

Ez a kínai akciókamera a GoPróval is felveszi a versenyt

Az SJCAM SJ8 Plus egy jó tradíció folytatása, amelyet több mint három évvel ezelőtt az SJCAM SJ4000-rel kezdődött. Az volt az első olyan akciókamera, ami a GoPro szériával volt összemérhető, ám árban jóval kedvezőbb alternatívát nyújtott, ezt tudja mostani tesztalanyunk is. 4K felbontás, 30 fps képfrissítés, stabilizált videó, torzításkorrekció, érintőképernyő és számtalan egyéb szolgáltatás teszi kívánatossá a terméket. Az ára 57 000 Ft, ami szintén jóval a legnevesebb konkurens alatt marad. A RendeljKínait letesztelte, sikerül-e tartania a lépést az új modellnek a mai trendekkel.

KICSOMAGOLÁS

A dobozolás az SJCAM-ek esetében többszörösen széttolható, ezt a megoldást a korábbi modellektől örökölte. Középen egy kis ablak, ahol a terméket láthatjuk, alul pedig a kiegészítők bújnak meg. Tulajdonképpen ez a hagyományos elrendezés, ezt másolja az EKEN, a Thieye, és még sokan mások is. Érdekesség, hogy van egy „small box” verzió is, amiért ugyan kevesebbet kell fizetnünk, de lényegében minden hasznos apróságot kihagytak belőle.

Összesen 18 eltérő tartó, bilincs és egyéb elem jár a tesztalanyhoz.

Aminek különösen örültünk, az a bicikli kormányra szerelhető felfogatás, továbbá a 4 ragadós tappancs, amivel autóba, sisakra és egyéb helyekre ragaszthatjuk fel a készüléket. Természetesen vízzáró tok is jár az SJCAM SJ8 Plushoz, amiből iszonyatosan nehéz kivenni, cserébe a gombok remekül működnek rajta. Persze most mindenki megkérdezheti, hogy hogyan érintjük meg az LCD panelt, nos, sehogy, de ezt némileg kiváltja a jobb oldali kapcsoló, illetve a WiFi kapcsolat.

A csomagolás azért ismerős valahonnan… – Forrás: RendeljKínait

Ellentétben az olcsóbb konkurensekkel, itt a kocka fogását kellemesen puha műanyag javítja, az információ megjelenítéséért pedig 3 visszajelző LED, egy front kijelző, és egy hátlapi panel felel, igazi adatkánaán. Alul tripod mount bújik meg, illetve az akkumulátortartó ürege, ahol nemcsak az 1.200 milliamperórás telep – amit szintén kínszenvedés kiműteni -, hanem a microSD kártya is lakik. Okos ötlet, így védi a kamera az adathordozót a külső behatásoktól.

Bal oldalon a szokásos micro USB port helyett egy Type-C csatlakozót találhatunk, aminek nagyon örültünk, ugyanis a 4K anyagok átvitele meglehetősen lassú volt a régebbi megoldással. További érdekesség felül a hatalmas lukacsos felület, amiről úgy gondoljuk, hogy a hűtésért felel, a mikrofonok ugyanis elöl és oldalt találhatók. Ez a duális megoldás tényleg jobb hangminőséget eredményez, mintha csak egy lenne, megérte beépíteni a plusz hardvert.

Kicsike, de sokat tud! – Forrás: RendeljKínait

SJCAM SJ8 PLUS TESZTÜZEM

Kezdjük a kezeléssel, hiszen mindenki végig fogja lapozni a menürendszert. Nagyon egyszerű a használat, húzással mozoghatunk oldalra, ahol a két fő funkciót – a fényképezést és a videózást – találhatjuk, míg az alsó sorban a piktogramokkal válthatunk a két lehetőség változatai között. Az oldalsó bekapcsoló gomb egyben vezérlőgomb is, míg a front kapcsoló az elsütésért felel.

A gyakorlatban rendkívül jól működik ez a hibrid megoldás, ráadásul a funkciókat két módon is elérhetjük, így ha az egyik valamiért nem lenne elég intuitív számunkra, akkor is ott a másik. Jó ötlet volt a zoomolást is a keretre rakni, így nem gesztusokkal kell vergődnünk a nagyjából 2,3 colos kijelzőn.

Kapunk mellé tokot is, amivel kiválóan használható mindenfelé a kamera – Forrás: RendeljKínait

Nem fogjuk az összes beállítást megemlíteni, mert mindenki látott már EV, fehéregyensúly, felbontás és hasonló menüpontokat, inkább csak az újdonságokra koncentrálunk, illetve kivesézzük a hardvert is. A szenzort a Sony szállítja egy IMX 117 személyében, a chipet pedig a Novatek, amelyet a 96683 kódnév alatt kell keresnünk. Ez azért is nagyon örvendetes, mert a gyári specifikáció szerint a kamera nem interpolált módban is képes 4K/30 FPS megjelenítésére, giro stabilizálás mellett.

Full HD-ban 120 képkockával rögzíthetünk,

amivel remek lassított felvételeket készíthetők, de persze a time-lapse, a video-lapse, a sorozat mód, az autó vagy a víz alatti funkció sem maradhatott ki. Az erős hardver sok mindenre lehetőséget ad, a látószöget 3 fokozatban állíthatjuk, és halszemhatás kiegyenlítést is bekapcsolhatunk, bár ez utóbbit a giro stabilizálás üti.

Találtunk néhány elég egyedi dolgot is, amit nem sok eszköz tud: fénymérés megváltoztatása, RAW formátum, kép megfordítása, FPV mód – analóg kimenet a Type-C porton-, és a Fast Record. Elvileg képes H.264 és H.265 konténerben is adatot tárolni, ám az utóbbival nekünk nem sok mindent tudott kezdeni a 2015-ös Premiere Pro, szóval ezzel csak ésszel játsszunk.

A mobilos kezelőfelület is teljesen rendben van – Forrás: RendeljKínait

Már a fenti repertoár is szép, de először a kínai modellek esetében itt találkoztunk duál WiFi-vel, vagyis a kamera képes 5 Ghz-n is kommunikálni a telefonunkkal, illetve meg is jegyeztethetjük az SJCAM SJ8 Plus-szal, hogy mi volt a kikapcsoláskori állapot, a kamera ugyanezekkel a beállításokkal lép majd újra üzembe. A kamera mellé járó alkalmazáson keresztül ráadásul online is képesek vagyunk streamelni az anyagokat, ehhez a cloud control menüben kell az „ON” gombra nyomnunk, bár ezt a funkciót később a szoftveres oldalon nem találtuk meg.

A gördülékeny kezelés és az innovatív funkciók miatt gyorsan megszerethető a kamera. Sokkal jobb használni, mint a Thieye T5 Edge-t, pedig mi pár hónapja amellett tettük le a voksunkat. Néhány dolgot viszont hiányoltunk: például nincs lehetőség külső mikrofon csatlakoztatására, és a hang részleg szoftveres funkciói – például szélzaj csökkentés – is kimaradtak. Cserébe applikációból, csuklópántról és időzítőről is vezérelhető a kütyü, ami állványra szerelve jöhet jól. További képeket itt találtok.

A 2,3 colos kijelző nem nagy, de még így is használható – Forrás: RendeljKínait

És most ugorjunk a lényegre, milyenek az elkészült felvételek. Kiváló mind a fénykép, mind a videó, de azért vannak dolgok, amik kicsit árnyalják a képet. Az első dolog a részletesség, ami remek. Belenagyítva a képekbe sem sokat romlik a minőség, a részletesség jó, a színek szépek, viszont ha valamit nagyon közelről akarunk lekapni, akkor inkább a háttér lesz éles, mint a front. A kamera elég jól kezeli az ellenfényt is, bár ha túl sok van belőle, picit kiégnek a színek.

Gondolkodtunk rajta, hogy a 12 Megapixeles felbontás hátrány-e mondjuk a 16 MP-s Elephone Rexso-val szemben, de nem látjuk a különbséget, sőt az SJCAM képe sokkal szebb. Csináltunk pár burst fotót mozgás közben is, itt minimális bemosódás látszik a széleken, de ennyi az összes hiba, amit találtunk. Sajnos GoPro féle SuperView lehetőség nincsen, pedig azt nagyon díjaztuk volna.

A videók is jók, nagyjából az mondható el róluk, ami a képekről is, de a giro stabilizáláson konkrétan lehidaltunk. Valami elképesztően brutálisan csillapít, konkrétan annyira, hogy szabályosan vízszintesbe húzza a képet. Sokan nem fogják elhinni, hogy ezt nem gimballal csináltuk, hanem kézből, de ilyen jó képkiegyenlítést még soha életünkben nem láttunk. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy a minőségen némileg ront a technika, helyenként “túlkompenzál”, de ha nincs elektromechanikus stabilizátorunk, ez is megteszi, illetve akit zavar az ugrálás, az majd kikapcsolja.

4K-s megjelenítőnk nincs, így a kamera ilyen típusú felvételeiről nem tudunk nyilatkozni, ellenben az 1080p nagyon szép, és a nagy FPS érték miatt csinálhatunk szuperlassításokat is, ami 720p felbontás mellett még tovább fokozható a 200 képkocka/másodpercnek hála –

és ennél több nem is nagyon kellhet senkinek.

Az applikáció is kellemes, kivetnivalót nem találtunk benne. Sok gyártó trükközik azzal, hogy bizonyos funkciókat kivesz az alkalmazásból, amivel az a gond, hogy ha tokban van a készülék, akkor máshogy nem tudjuk használni ezeket. Az SJCAM SJ8 szériához – ugyanis valójában három kameráról, az Airről, tesztalanyunkról a Plusról, és a legdrágább Próról van szó – új programcsomag dukál, ami egy csomó funkciót tud a szokásoson túl. Egyike ezeknek az OTA firmware frissítés, így nem kell többé a kártyára másolnunk a telepítő fájlokat, legalábbis elméletben. Sajnos a stabilitással nem voltunk maradéktalanul elégedettek, kis trükközéssel ki lehet fagyasztani, és az új szoftvercsomagot sem sikerült letöltenünk.

Gondoltuk, hogy ha ennyi energiát öltek a termékbe, akkor valahol meg kell fogni a pénzt, tuti az üzemidőn spóroltak, de nem, az is rendben van, 100 percet állít a gyártó 4K 30 FPS felbontás mellett, ami nagyjából reális, bár nem szoktunk komplett mozifilm hosszúságú, folyamatos videókat készíteni. Cserébe szerintünk lassabban tölt fel, mint a konkurencia, de ez legyen a legnagyobb hibája egy ilyen készüléknek.

ÖSSZEGZÉS

Kezdjük a hibákkal: az akkumulátort és a kamerát nehéz kivenni a helyükről, az applikáció helyenként nem tökéletes, illetve nem tud külső mikrofont fogadni. Minden más a pozitívumok oldalon kap egy rovátkát, vagyis a remek kép- és videóminőség, tengernyi funkció, az általunk eddig látott legjobb giro stabilizálás, az FPV, az autó és a víz alatti mód, a nagy felbontás, a szuperlassított videók, a hosszú üzemidő.

Nem akarjuk túlajnározni a kamerát, de a gyenge SJ7 Star és a semmirekellő S6 Legend után a gyártónál feltették a saját tortájuk tetejére a díszmeggyet. Az SJCAM SJ8 Plus közel tökéletes, főleg úgy, hogy az 57 000 forintos ár kevésbé fáj, mint ennek a duplája, GoPro felirattal.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik