Tech tesztlabor

Ennél olcsóbb, normális soundbart biztos nem talál

A Shunpad BS soundbar igazi 2018-as slágertermék: csíkszerű hangkeltő berendezés. Az eszköznek számos szimpatikus tulajdonsága van: például képes FM rádióként funkcionálni, rendelkezik beépített akkumulátorral, így hordozható, és mindezt 12000 forintért tudja, ami egyáltalán nem tűnik soknak. A RendeljKínait tesztjéből persze ennél is több kiderül!

KICSOMAGOLÁS

Fehér doboz, 4 hungarocell védőelem a sarkokban, és az a fajta műanyag fólia, amivel az akciófilmekben Jason Statham mindenkit meg szokott fojtani. Továbbá néhány kiegészítő kábel, használati útmutató és persze a termék – a Shunpad BS soundbar – képezi vásárlásunk tárgyát.

Forrás: RendeljKínait

A fekete rúd – ezért hívják sound barnak ezeket a termékeket – lakkozott műanyag felületet kapott, diszkrét, de jól néz ki, a dizájnt csak egy értesítési LED és öt vezérlőgomb töri meg. A gombokat jobbról balra számozzák, az első – vagyis az No.1 – a bekapcsoló gomb, az No. 5 pedig a hangosítás, ugyanez igaz, a hátoldalon lévő portokra is, azt is jobbról balra kell értelmezni.

A hátsó jó pár csatlakozót találhatunk:

micro USB portot az akkumulátor feltöltéséhez, egy jack bemenetet, ami nemcsak hangátvitelért, hanem antennaként is működik, egy micro SD kártya foglalatot és egy hagyományos USB csatlakozót, ami a perifériákkal való összekötésre szolgál. Már ez önmagában is szép repertoár lenne, de a Shunpad BS soundbar ezen felül FM rádióként is működik, vagyis kifejezetten ígéretes a felhozatal.

TESZTÜZEM

Első dolgunk az volt, hogy odapróbáltuk a lapos TV-nk elé, mert a csíkszerű méretnek van egy olyan előnye, hogy pici helyen is elfér. Ez esetünkben 5x5x55cm-t jelent (szél*mag*hossz), vagyis egy enyhén lapított, hengeres testet ad ki a Shunpad BS soundbar. Mivel hátrafele nem nézhetnek a sugárzói, ezért csak oldalra és előre fordítva helyezték el benne a hangszórókat.

Forrás: RendeljKínait

A kis méretnek azonban ára van, 5 centinél nem lehet nagyobb benne a membrán, ez viszont eléggé limitálja a hangterjedelmet. A „csíkhangszóró” oldalankénti duális megoldással dolgozik, illetve a végein van 1-1 „bass reflex nyílás”. Tényleg igaz az állítás, hogy be kell járatni, illetve a hangja is megszokást igényel. Először azt gondoltuk, nem szól jól – persze mi Thonet & Vander hangfalakhoz vagyunk szokva, amivel nem lehet objektíven összemérni a Shunpad termékét. Végül hagytuk pár órát „dolgozni”, így sikerült hozzászoktatni a fülünket a hangképhez, és utána már egészen kellemesnek találtuk a muzsikát,

főleg a 12000 forintos árához képest.

A mélyeket eléggé gyengén szólaltatja meg, ezt a kicsi membránoknak tudtuk be, de a hangkép összességében nem rossz, nem torzít, elég hangos, nem recseg be, viszont a spektrum egy picit összecsúszik. Mi azt szeretjük, ha sokkal tagoltabban válnak el a magas és a mély tartományok egymástól, illetve jobban kihallatszanak a hangszerek. A televíziónkat még így is kenterbe verte, vagyis egyértelműen megéri beruházni egyre, ha a megjelenítőnk hangját alapból nem találjuk megfelelőnek.

Forrás: RendeljKínait

A soundbar másik nagyon fontos tulajdonsága, ami számunkra egyértelműen „selling point”, hogy 2000 milliamperórás akkumulátorral is rendelkezik, ami 240 órányi standby „üzemidőt” biztosít számára. Így tulajdonképpen bárhova magunkkal vihetjük, még akkor is, ha a rúdszerű kialakítás miatt ez nem különösebben kényelmes. A sok bemenet meglehetősen széleskörűen használhatóvá teszi, vagyis

akár a kerti partihoz is szolgáltathatja a talpalávalót.

A funkciók között a második gomb hosszanti megnyomásával tudunk váltogatni, alapból Bluetooth kapcsolatra áll be, ezt válthatjuk át FM rádió vagy AUX módba. Ez utóbbi porton mindenféle külső eszközt használhatunk, vagyis USB-s merevlemezt, micro SD kártyát, pendrive-ot, és még sorolhatnánk. Ehhez ki kell kapcsolnunk a soundbart, csatlakoztatni az adathordozót, majd bekapcsolni a Shunpad BS-t, ilyenkor automatikusan abba a módba lép át, amibe kell, legalábbis a leírás szerint. Nekünk viszont az a tapasztalatunk, hogy ha egy tárolót rádugunk, automatikusan átlép rá, kényelmessé téve a használatot.

Forrás: RendeljKínait

Kipróbáltuk pendrive-val, egy 32 GB-os micro SD kártyával – ez a maximális méret, amit támogat –, és egy 2 TB-os merevlemezzel is. Az első kettőt gond nélkül kezelte, és ami nagyon érdekes, hogy a trükkösen kialakított könyvtárstruktúrába is „be tud menni” a számokért, vagyis nemcsak a gyökérben elhelyezett állományokat játssza le, de hogy ezt milyen sorrendben teszi – talán ABC -, arra nem jöttünk rá.

A merevlemezzel viszont nem nagyon tudott mit kezdeni, lehet, hogy a partíció szerkezete nem volt megfelelő vagy a méret volt túl nagy, de onnan nem tudtam lejátszani állományokat, pedig az USB port képes volt megfelelő mennyiségű tápot szolgáltatni a működéshez. Maradjunk a pendrive használatánál, az a legkényelmesebb átviteli megoldás.

Az FM rádió ugyanakkor elég viccesen működik:

először antennaként kell használnunk a jack kábelt, majd a lejátszás gombot hosszan nyomni. Ekkor a Shunpad BS soundbar a teljes spektrumot végigpásztázza, majd amint végzett, a plusz/mínusz gombokkal tudunk váltogatni az adók között. A kapcsolók jellemzően kétfunkciósak, a hosszú nyomásra hangerőt állítunk, rövidre az említett frekvenciák közötti ugrást valósíthatjuk meg.

Néhány apró hibát és egy nagyobb hiányosságot is tapasztaltunk, ami azért idegesítő tud lenni. Az egyik, hogy a multifunkciós hangerő gombok folyamatos és egyszeri nyomását viszonylag könnyű összekeverni, emiatt néha nem halkítunk a zenén, hanem a következő számra ugrunk. A másik: ha kikapcsoljuk a soundbart működés közben, a bekapcsolás után nem az előzőleg beállított hangerőről folytatja a zenelejátszást, hanem maximumról, leordítva a fejünket. Mivel nincs LCD képernyője, ezért sok esetben nem tudjuk, éppen hol tartunk a lejátszásban, ami több száz szám esetében tud kellemetlen lenni.

ÖSSZEGZÉS

Ár/érték arányban kiváló eszközt ismertünk meg a Shunpad BS soundbar képben, szerintünk ennyiért nincs jobb eszköz. Sok mindent tud, számtalan csatlakozási formával – BT, AUX, USB, micro SD – rendelkezik, van beépített akkumulátora és még FM rádióként is használható. A hangja maximum közepes, de egy régebbi lapos TV-nél így is jobb. Vannak idegesítő apróságai, például az ordító hangerő bekapcsolás után, vagy az LCD kijelző hiánya, de akkor mégis mit adnának több pénzért?

Például egy Xiaomi Network Speakert, ami nálunk a „number one” hangminőségben, viszont nincs beépített akkumulátora, vagy a BlitzWolf saját soundbarját, ami szebben szól, van távirányítója, de dupla ennyibe kerül. Akinek viszont vékony a pénztárcája, annak a Shunpad BS soundbar a megfelelő választás.

Rendelj Kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik