Tech hardverteszt

Villanykörtének tűnik, valójában biztonsági kamera

A kivonuló biztonsági szolgálatok néha teszetosza viselkedése miatt már sok emberben felmerülhetett a gondolat, hogy saját biztonsági rendszert kellene beüzemelni, lehetőleg úgy, hogy a végén viszonylag olcsó legyen a számla. Számukra tesztelte az Escam QP136 fantázianevű IP-kamerát a RendeljKínait csapata, ami 8400 forintos árával kifejezetten jó vételnek ígérkezett.

KICSOMAGOLÁS

Karton dobozból kétféle létezik: a minimalista stílusú, ami még jól is néz ki, illetve az átlagos, „csak tartsa egyben” típus. Esetünkben a másodikkal rendelkezik az Escam QP136, külcsínt nem sokat csempésztek a termék köré, de a fontosabb infókat továbbra is megtudhatjuk az csomagolásról.

A csomagolást nem cifrázták túl – Forrás: RendeljKínait

A trükkös „körte” csak egy színben, fényes fehér műanyag borítással szerezhető be, és kívülről csupán az SD foglalat rése, valamint a reset nyílása áll rendelkezésünkre, amik egyszer használatos elven lettek kialakítva. Egyéb nyomkodni valót nem is találunk rajta, helyette

egy telefonos alkalmazásban konfigurálhatjuk tetszésünkre.

Kiegészítőként kapunk egy mennyezetre rögzíthető E27-es foglalatot, továbbá egy tipli/csavar párost a felfogatás megkönnyítéséhez, ha nem akarnánk beáldozni egy teljes értékű lámpa helyét.

Viszont a kiegészítőket nem spórolták ki – Forrás: RendeljKínait

Az üzembe helyezéssel sem szöszöltek sokat a tervezők: bármilyen mobilra letölthető az ICSee nevű applikáció, ami a futottak még kategóriába tartozik. Ide van egy tippünk is: egy apró trükkel megkönnyíthető a fiók létrehozásának menete. Az aktiválási kód fogadásához kínai telefonszám helyett egy bármilyen e-mail cím megteszi, ha az előbbivel ti sem rendelkeznétek. A termék összeszerelése rendben van, nem nyekereg vagy lötyög, egyetlen funkcióbeli hibája, hogy az SD bővítő behelyezési ábráját nem sikerült a gömb formához korrigálniuk, így nehezen visszafejthető a jelentése.

TESZTÜZEM

Az eszköz élesítése felhasználóbarátra sikeredett: kamera afoglalatba becsavar, lámpakapcsoló ON állásba tesz, és a dedikált alkalmazáson belül kell megtaláltatni a hálózaton figyelő körténket.

Mivel az otthonunkért felelős kütyü nem működhet Plug & Play elven, így még hátra van a riasztási mód kiválasztása, ami lehet fénykép vagy videó készítése. Amikor a kamera mozgást észlel a szobában, az SD-kártyára menti a történéseket, a tárhely telítődésének esetére pedig hurok felvétel opció is kérhető. A kamera érzékenysége állítható, így kisállat vagy robotporszívó mozgása szépen az ingerküszöbe alá szorítható. Ezenkívül még értesítést is kérhetünk az alkalmazáson keresztül, ha történne valami otthon.

A kamera látószöge óriási, majdnem 180 fok.

A közvetített képe feldarabolható az alkalmazásban, viszont a készülék ezeket a beállításokat olykor hajlamos elfelejteni, és megint a körpanoráma elrendezésnél kötünk ki. Az 1,3 Mp kamerához mérten szép képet készít, a színek valósághűek, némi extra szaturációval.

A kamera képe az alkalmazáson belül állítható – Forrás: RendeljKínait

Ha már szót ejtettünk a képről, akkor a hangját se hagyjuk ki, mert angolul közli ,,érzéseit”, valamint kétirányú walkie-talkie üzemmód is rendelkezésre áll, hogy beszélgethessünk az otthon maradt kiskedvencünkkel. A mikrofonja még az apró zajokat is rögzíti, habár nem egy Sennheiserrel vetekedő darab, de néha azért jól jöhet ez a funkció.

Mivel internethez csatlakozik, elviekben van távoli hozzáférési lehetőség is, de ez megfelelő sávszélesség esetén is csak diavetítést jelent, összefőzve 20 másodpercnyi késleltetéssel – ez alapján nem túlzás azt állítani, hogy némi optimalizáció még ráfért volna a termékre. Viszont mivel E27-es foglalattal rendelkező lámpa alakú kameráról beszélünk,

így adta magát, hogy fényforrásként is használjuk.

Sajnos a körtébe csak háromfilléres LED lett beépítve, amivel a kamera nagyon jól lát éjjel is, de az emberi szemnek ez olyan gyenge, hogy inkább csak irányfénynek nevezhető. A hibalistánk utolsó pontja viszont valószínűleg a legidegesítőbb mind közül: a készülék belső órája folyton elállítódik, tehát 4-5 óra üzemidő után garantált, hogy fals értéket fog mutatni. Ez persze a videók időbélyegét is összekuszálja, így azok logikusan visszakereshetetlenné válnak.

ÖSSZEGZÉS

Jó a képe, és a színvisszaadás is lekörözi a rosszabb kínai mobilokat. Mozgásérzékelésre beállítható videó- vagy fénykép rögzítés, akár az esemény előtti előzmények hozzácsapásával is. Kapunk egy angol nyelvű, viszonylag jól működő mobilos alkalmazást, mert a webes kezelőfelülete felejtős.

A videók ugyan időrendben követik egymást, de eltolódott időbélyeggel, a speciális körte lámpaként nyújtott fényereje pedig inkább éjjeli irányfénynek hasznosítható. A kamera tehát alapvetően működik, viszont az Escam QP136 mostani 8400 Ft-os árával közel azonos összegért inkább a Sricam SP012-öt vagy a Digoo DG-M1Z-t ajánlanánk mindenkinek.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik