Tech

A briteknek bejött a szektázás

Március 27-én jelent meg a Far Cry 5, a népszerű belső nézetes lövöldözős játék legújabb része, amiben ezúttal egy világvége szektával kell felvenni a harcot, akik az amerikai (de fiktív) Hope megyében vették át az uralmat. A játék ugyan sok újdonságot nem tartalmaz a korábbi részek és a Ubisoft más játékaihoz (Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands) képest, de ez nem különösebben érdekli a vásárlókat, a briteket legalábbis semmiképp, hiszen a program már második hete vezeti az eladási listákat.

Az értékesített példányok száma ugyan 69%-ot esett a premier hetéhez képest, de a Far Cry 5 így is meg tudta tartani az elsőbbségét, ráadásul a sorozat történetének leggyorsabban fogyó epizódja lett. A brit eladások második helyén a kalózos Sea of Thieves végzett, míg a dobogó harmadik fokán a FIFA 18 áll – a fociőrült nemzetet ismerve az utóbbi még úgy sem meglepetés, hogy az új FIFA lassan fél éve kapható.

A Far Cry 5 semmi újat nem mutat, mégis napokra lekötött
Hiába gyenge a sztori, a játékmenet még mindig simán beszippantja az embert.

Magyar eladásokkal ugyanakkor nem tudunk szolgálni, hiszen a forgalmazók nem hozzák nyilvánosságra ezeket az adatokat, de nem lennénk meglepődve, ha itthon is jól fogyna a játék. Ahogy a tesztünkben is írtuk: a Far Cry 5 játszatja magát, és nem nyugszunk addig, amíg fel nem szabadítjuk az egész megyét – és nem azért, mert ez a feladat, mert ez a sztori lényege, hanem azért, mert mindez annak ellenére is szórakoztató, hogy ez már a 3. nagyjából ugyanolyan játék a Far Cry-sorozat életében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik