Tech

Idén tényleg visszatér a régi nagy kedvenc

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hónapok óta tartó pletykák és találgatások után a héten már konkrét információk szivárogtak ki az internetre azzal kapcsolatban, hogy a 90-es évek egyik legnépszerűbb videojáték karaktere, Spyro, a lila sárkány idén visszatér az aktuális konzolokra.

A HÉTEN MÁR KÉPEK IS SZIVÁROGTAK A JÁTÉKBÓL – Forrás: Activision

A mexikói Amazonnak hála előbb nyilvánosságra került a PlayStation 4-es dobozkép, illetve magából a játékból is láthattunk képeket, nem sokkal később pedig az Activision immár hivatalosan is bejelentette, hogy 2018- szeptember 28-án megjelenik a Spyro Reignited Trilogy, ami a közel két évtizedes Spyro the Dragon-nak, illetve két folytatásának, a Spyro 2: Ripto’s Rage!-nek és Spyro: Year of the Dragon-nak a felújított változatát fogja tartalmazni, méghozzá 40 dollárért.

A szivárgás után hirtelen bejelentett játékhoz ma már érkezett egy látványos videó is, ami megmutatja, hogy milyen – látványos – munkát végeztek a felújításért felelős fejlesztők, illetve az is világossá vált, hogy a korábban pletykált PlayStation 4 mellett a program elérhető lesz Xbox One konzolra is – PC-s, illetve Nintendo Switch-es verzióról ugyanakkor nem ejt szót a hivatalos közlemény.

A lila sárkány első kalandja, a Spyro the Dragon még 1998-ban jelent meg, az első PlayStation konzolra, és rövid idő alatt a 90-es évek végének egyik legnépszerűbb videojátékos karaktere lett. Sokak kedvence ezt követően felbukkant még két további játékban, majd a 2010 után kapott újra komoly szerepet a Skylanders-játéksorozatban. A rajongók ettől függetlenül régóta szerették volna, ha folytatódik az eredeti sorozat, és ugyan erre – egyelőre – nem került sor, de a régi kedvencek ősztől újra játszhatók lesznek, méghozzá feljavított grafika, továbbá átdolgozott játékmenet és irányítás kíséretében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik