Tech

Szövetségi nyomozók mentek neki az Apple-nek

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma (DOJ) és tőzsdefelügyelete (SEC) vizsgálódni kezdett azzal kapcsolatban, hogy az Apple megsértette-e a hatósági előírásokat azzal a szoftveres frissítéssel, ami az elöregedő akkumulátorral rendelkező iPhone-ok lassulását idézte elő.  Míg a lassított mobilok a felhasználókat frusztrálták, addig az amerikai nyomozók az iránt aggódnak, hogy a cég a befektetőket is megvezethette-e ezzel a gyakorlattal.

A kormány több kérdést is küldött a cégnek ezzel kapcsolatban, írta a Bloomberg közeli forrásokra hivatkozva. A vizsgálat még korai szakaszában tart, így még nem lehet tudni, hogy az almás cég számíthat-e szankciókra. A nyomozók az Apple hivatalos közleményeit is vizsgálják az üggyel kapcsolatban, az almás cég korábban azt is mondta: soha nem rövidítenék le szándékosan Apple-termék élettartamát, vagy butítanának a felhasználói élményen azért, hogy frissítésre, vagy újabb termék vásárlására buzdítsák a felhasználókat.

AZ ELŐZMÉNYEK

Az Apple decemberben nyílt levélben kért bocsánatot a felhasználóktól, amiért egy 2017-es frissítés visszafogta a régebbi iPhone-modellek teljesítményét annak érdekében, hogy az elhasználódott aksik ne okozzák a készülékek váratlan kikapcsolását. A szoftver kiadásakor viszont nem tájékoztatták arról őket, hogy az eszközök ennek eredményeként lelassulhatnak. Ezután újabb szoftveres frissítést adtak ki, és kedvezményes csereprogramot indítottak a telepekre.

Az iPhone-ok teljesítménye abban az esetben csökkent érzékelhetően, ha az aksi elért egy bizonyos élettartamot. A pár hónap múlva érkező iOS 11.3-ban már egy olyan eszköz is elérhető lesz, amivel a felhasználók nyomon követhetik az akkumulátor állapotát.

Perlik az Apple-t a tudatosan belassított iPhone-ok miatt
Pár napja robbant ki a botrány, és már a bíróságok elé is került az ügy.

A levél után számos per szakadt a cupertinóiak nyakába csoportokról és egyéni vásárlóktól is, még John Thune republikánus szenátor is megkérdőjelezte az Apple módszerét.

„Ha az Apple valóban a váratlan kikapcsolások elkerülését megelőzvén cselekedett így, a nagy mértékű vásárlói kritika is azt jelzi, hogy átláthatóbban kellett volna eljárniuk” – írta januári levelében Tim Cooknak.

7 jel arra, hogy a mi iPhone-unkat is lassítja az Apple
Ha ezeket a jelenségeket tapasztaljuk, érdemes kicseréltetni az aksit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik