Mobil

Az is megkaphatja az olcsóbb iPhone-aksit, akinek nincs rá szüksége

Az Apple nemrég egy bocsánatkéréssel karöltve beismerte, hogy szándékosan fogja vissza a régebbi iPhone modellek teljesítményét az elöregedő aksik miatt. Engesztelésként kedvezményes programot jelentettek be: 79 dollár helyett 29 dollárért cserélik ki a telepeket, amennyiben a lejárt garanciájú iPhone 6 és annál újabb modellek tulajai elviszik készüléküket egy hivatalos Apple-szervizbe, és ott úgy találják a munkatársak diagnosztika után, hogy az aksi „cserére szorul.”

Azt azonban nem pontosították, hogy milyen feltételekkel esik bele egy telep ebbe a kategóriába. Az Apple jelenlegi szabályzata szerint akkor indokolt a csere a garanciás készülékeknél, ha a telep kapacitásának 80 százalékánál kevesebbet képes tárolni.

Kiszivárgott belsős útmutatók alapján a cég azt az utasítást adta az Apple Store-ok dolgozóinak, hogy akkor is cseréljék ki olcsóbban a garanciát vesztett eszközök akkumulátorát, ha az amúgy jól teljesít a teszten és a határérték felett marad, tehát többet hoz a 80 százaléknál.

Ez esetben viszont csalódottak lehetnek a lelassult iPhone-ok tulajdonosai, hiszen nem várhatnak jelentős javulást teljesítmény terén.

Az Apple láthatóan mindent megtesz a vásárlók elégedettségéért, december 30-án közölték, hogy az eredetileg január végére tervezett akció rögtön életbe lép, nem kell várni  egy hónapot sem.

7 jel arra, hogy a mi iPhone-unkat is lassítja az Apple
Ha ezeket a jelenségeket tapasztaljuk, érdemes kicseréltetni az aksit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik