Tech

Döbbenetes belülről az új Tesla

Már lassan egy hónapja, hogy az első Tesla 3 modell legördült a gyártósorról, de eddig csak az autó külsejét lehetett megcsodálni. Ennek most vége, hiszen az elektromos autókat gyártó cég kiadott egy csokor képet a jármű belsejéről. A gyönyörű minimalizmustól a szavunk is elállt.

Legutóbb akkor írtunk a Tesla 3-ról, mikor kiderült, hogy maga az alapító, Elon Musk kapta az első legyártott darabot (jó kis sztori, érdemes elolvasni), most viszont az autó belső teréről kaptunk információkat, méghozzá pazar képek formájában.

Vajon ki kapta az elsőt a Tesla új elektromos autójából?
Valószínűleg mindenki jól tippel, de azért van egy jó kis csavar a történetben.

Azt már régóta tudjuk, hogy Musk a Teslával az autógyártás forradalmasítását tűzte ki célul, most pedig kiderült, hogy a dizájn terén is igyekeznek megreformálni a járműveket, legalábbis erről tanúskodik a Tesla 3 belseje, ami Franz von Holzhausennek, a cég fő dizájnerének érdeme.

Hagyományos műszerfal gyakorlatilag nincs, az összes fontos funkció egy 15 colos, érintőképernyős tableten kapott helyet, ami pont középen helyezkedik el. A kormánykerék (egyelőre) megmaradt, ezen két görgő, illetve a hátulján két többfunkciós kar kapott helyet.

A belső teret hasonlóan letisztult minimalizmus jellemzi, a faburkolat csodásan fest, a tető lényegében két hatalmas üveglapból áll, és az ülések is gyönyörűen meg vannak tervezve. A teljesen elektromos, környezetkímélő Teslák eddig is sokak fantáziáját megmozgatták, de ezt az egészen egyedi, már-már forradalmi belső teret látva szinte biztos, hogy még többen vágynak majd egy ilyen járműre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik