Mindenki találkozott már lánclevéllel, és alig van olyan, aki szerencsés lehetőségként és nem bosszantó levélszemétként élte meg – és annak ellenére, hogy reálisan (remélhetőleg) mindenki tisztában van azzal, hogy továbbküldése felesleges és további bosszúságon kívül mást nem fog eredményezni, sokan mégis továbbküldik.
De mire jó ez az egész? Ezt a kérdést tette fel Karafiáth Orsolya a metropol.hu-n megjelent kifakadása végén, ráadásul megígérte, hogy ha valaki megírja, körbeküldi minden ismerősének – mi pedig szaván szeretnénk fogni.
Kezdjük az elején.
Bár sokakban nyilván felháborodást fog kelteni, mégis le kell írnunk: volt idő, mikor még nem létezett az internet – a láncleveket azonban ez mit sem zavarta.
Amennyiben a lánclevelek definíciója részének tekintjük, hogy tartalmaznia kell valamilyen utasítást az üzenet X számú címzett részére történő továbbküldésére, úgy az első dokumentált eset 1888-ból származik. Ez egy kizárólag pénzszerzésre összpontosító csalás volt, amely annyit kért a címzettektől, hogy egyrészről egy „jótékony célra” küldjenek 10 centet a megadott címre, másrészről 4 ismerősüknek továbbítsák a levél szövegét. Akik eleget tettek a kérésnek, azzal a tudattal térhettek aznap nyugovóra, hogy egyrészt jótékonykodtak egy kicsit, másrészt – és ez már a levél szövegezése – „megáldja őket az, aki kész volt meghalni értünk”.
Azonban, ha megelégszünk az üzenet továbbításával kapcsolatos implicit felszólítással, úgy a lánclevelek eredete a középkorban keresendő, ahol a szövegek különböző gyógymódokat foglaltak magukba, melyeket nem egyszer házalók és jósok árultak.
Kik írják a láncleveleket?
Az előzőekből tehát kiderült, hogy az értelmi szerzők már az internet ideje előtt is csalók és egyéb rosszakarók voltak – és nem volt ez másképp az új médium terjedésének kezdetén sem. Az ilyen forrásból származó üzenetek két legelterjedtebb fajtája az „írd alá és küldd tovább” és a „csinálj valamit és küldd tovább” típusú. Az előbbi arra volt jó, hogy viszonylag méretes, e-mail címekkel teli adatbázisokat lehessen begyűjteni, míg az utóbbi elsősorban vírusok terjesztéséhez segédkezett.
Az internetes csalások azonban hamar új és sokkal „jövedelmezőbb” irányt vettek. Ráadásul manapság ezek jelentős (és profibb) része nem igényel akkora emberi interakciót, mint a levél megnyitása, elolvasása, a „Továbbküld” gomb megnyomása és a címzettek kiválasztása. Egy rosszul irányzott lájk elég ahhoz, hogy minden ismerősünk címzetté váljon.
Az e-mailes lánclevél eszköze tehát átkerült a vicces kedvűek kezébe, akiknek adott esetben nincs más céljuk a lánclevéllel, mint a lánclevél maga. Igen, ez valóban eléggé öncélú.
Rendben, akkor manapság milyen lánclevelek vannak?
Nos, az előbbi két kategória mellett a négy legelterjedtebb a következő.
Egyrészről a szerencse-generáló, amely megfelelő számú címzettnek történő továbbküldés esetén X számú napon belül hatalmas (és persze pozitív) változást ígér a pénz, a szerelem vagy az élet egyéb területén. Ráadásul nem egyszer konkrét példákat hoz, igazának bizonyítása érdekében: Bill Gates továbbküldte és másnap eszébe jutott a Windows; John Smith továbbküldte és másnap megtalálta élete szerelmét, a hét végén pedig megnyerte a lottót; Hitler nem küldte tovább és elvesztette a világháborút. Persze, ha nem küldjük tovább a levél olvasásához igazított határidőn belül, minden hajunk kihullik és leég a ház. Vagy elveszítjük a világháborút. Minimum.
Másrészről ott az „önzetlen” kategória, melynek lényege, hogy a levél továbbítása nem a címzettek vagy a feladók, hanem egy külső személy jobbulásához vezet. Szövege szerint ez lehet egy egyszerű – és valószínűleg a lánclevél létrehozója által kitalált – „buddhista” ima, de akár annak ígérete is, hogy egy narniai árva minden elküldött levél után három rizsszemmel lesz gazdagabb. Tehát, ha igazán jó embernek gondoljuk magunkat, nyilván érdemes minden címzettnek külön továbbítani a levelet.
Harmadrészt említésre méltó a „valamit semmiért” típusú levél, ahol nekünk gyakorlatilag semmit nem kell tennünk, mégis kapunk érte valamit. Például Bill Gates – igen, az ipse, aki a lánclevél továbbítása után találta fel a Windowst – egy új, e-maileket követő algoritmust tesztel és minden elküldött levél után 1000 dollárt fizet, mivel neki ennyire fontos, hogy lássa a rendszer működését. Persze nem csak a pénz lehet a motiváló erő: ugyanebbe a kategóriába tartozik az a levél, amely a Guiness-rekordok könyvében garantálja a nevünket, ha részt veszünk a világ leghosszabb lánclevelének megalkotásában.
Negyedrészt nem szabad elfeledkezni a legkevésbé kellemetlen lánclevelekről, melyek központi témája a humor, hiszen egy jó viccre sokkal többen kaphatóak, mint egy csalásra vagy egy valódi tartalom nélküli levélre. A magunk részéről a körleveleknek csak ezen fajtáját támogatjuk, ezt viszont vehemensen. Az ilyen vidám lánclevelek nélkül például sose tudhattuk volna meg a történelmi igazságot, hogy az Árpád-ház a lánclevelek miatt halt ki; ugyanígy, védtelenek maradtunk volna a KILLERVIRUS hatásaival szemben. Személyes favoritunk azonban az, amelyből kiderül, hogy Bill Gates üzleti- és Orbán Viktor politikai sikerei valójában egy XIII. Pius pápa által megírt lánclevélnek köszönhetőek.
Persze ezeken kívül számos variáció létezik még: a PowerPoint prezentációkba csomagolt aranyos állatok vagy mély bölcsességektől kezdve a neten terjedő halálos vírusokon keresztül, melyek olvasása esetén nem csak a számítógépünk tör fel lángokban, de magunk is megvakulunk, egészen a különböző városi legendákig, melyek hihetetlensége néha a továbbküldés parancsa nélkül is képes terjedni.
Ez így leírva tényleg viccesnek tűnik, de akkor mégis miért küldjük tovább?
Az előbbiekben felsorolt kategóriák mindegyike hat valahogy az ember pszichéjére – persze, csak ha hagyjuk.
Legyen szó valamilyen félelemről, amelytől magunkat vagy társainkat meg szeretnénk óvni (hajunk kihullása vagy egy vírus terjedése), a pénz és a hírnév utáni vágyról, vagy egyszerűen arról, hogy nem szeretnénk kísérteni a sorsot és egyszerűbb továbbküldeni 4-400 ismerősnek a lánclevelet.
Összességében tehát semmi értelme?
Így van, a „mire jó ez az egész?” kérdésére sajnos egy zsíros „semmire” a válasz.
Azonban, ha valaki (khm, Karafiáth, khm, Orsolya, khm) ezt a cikket szeretné lánclevelesíteni, az ideális hatás elérése érdekében a következő szövegezést javasoljuk:
Ilyen lánclevelet még nem láttál: épp azért terjed, hogy több ne terjedjen.
A közeljövőben minden bizonnyal találsz a postafiókodban vagy egy közösségi oldalon egy lánclevelet, amiben árválkodó narniai gyerekekről vagy könnyen megszerezhető milliókról fogsz olvasni. Bármit teszel, ne küldd tovább.
Helyette küldd el ezt a linket a feladónak és minden ismerősödnek, tedd ki Facebookra, iWiWre, Twitterre és mindenhova, ahol regisztrálva vagy – inkább kapjuk meg 100-szor ezt a linket, mintsem még egy bosszantó lánclevél az éterben maradjon.
A világszerte terjedő lánclevelek mindennél károsabbak lehetnek az ember nyugalmára és idegrendszerére.
Ennek veszélyéről még a Hír24 is írt.
