Voks 2006

Ugyanarra a napra, az országgyűlési választások első fordulója előtti vasárnapra hívta Budapestre, szabadtéri nagygyűlésre híveit a két legnagyobb párt.
2006. 03. 19. 16:45
Befejeződött a Fidesz kormányfőjelölt-állító kongresszusa, ahol a párt először ismertette választási programját.
2006. 03. 19. 16:01
A harmadik köztársaság és a demokrácia védelme, intézményeinek erősítése alapvető feladat, erős érdekünk, hogy a köztársaság egyre stabilabb és erősebb legyen – mondta Kuncze Gábor Miskolcon.
2006. 03. 19. 13:49
Mikola István ismertette a Fidesz vasárnap elfogadásra kerülő egészségügyi programját. A Fidesz bázisalapú korházfinanszírozást, 600 milliárddal több pénzt és az orvosi jogállásról szóló törvény elfogadását ígéri.
2006. 03. 17. 14:41
A választások két fordulója között szerette volna forgalomba helyezni az M6-ost a kormány, ám ez nem sikerülhet. A Dunaújvárosig vezető sztráda májusig nem lesz kész – adta hírül a Népszabadság.
2006. 03. 17. 09:51
Péntek délutánig lehet jelölteket állítani az országgyűlési választásokra, de az már tegnap látszott, hogy a kis pártok közül egyedül a MIÉP tud biztosan listát állítani – írja a Magyar Hírlap.
2006. 03. 17. 09:09
Az eddig címzetes államtitkárként dolgozó Szilvásy György politikai államtitkárrá minősítését azért kezdeményezte a miniszterelnök a köztársasági elnöknél, hogy a politikus részt vehessen a választásokon.
2006. 03. 14. 12:39
Négyévente mintegy 1300-1400 külföldi magyar állampolgár létesít hazánkban lakhelyet, hogy részt vehessen az országgyűlési választásokon: eddig úgy tűnik, ez idén sem lesz másképp, közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Hozzátette: 2006 lesz az első év, hogy nem érkeznek EBESZ-megfigyelők a magyar választásokra.
2006. 03. 09. 13:52
A miniszterelnök szerint az Új Magyarország program megteremti a lehetőséget a méltányos és igazságos egészségügy bevezetésére, autópályák építésére, valamint az oktatás fejlesztésére is. A jövő eme szép reményeinek kifejezéséül, Gyurcsány Ferenc megnyitotta a 3 milliárd forintból felépített új szombathelyi sportcsarnokot.
2006. 03. 08. 22:38
Fodor Gábor szabad demokrata ügyvivő szerint az SZDSZ csak a jövőre nézve foglalkozhat azzal, hogy minden irányban nyitott párt legyen, rövid távon csak az MSZP-vel kötött koalícióban tud gondolkodni, mivel Magyarország-képe összeegyeztethetetlen a Fideszével.
2006. 03. 08. 21:58
Erőteljes centrifugális erő érvényesül a magyar választók között. Mind a Fidesz, mind pedig az MSZP szavazói körében erős a középre mozdulás, miközben néhány téren még mindig szignifikáns eltérések vannak.
2006. 03. 08. 09:15
Az Index internetes újság oldalán megjelent videofelvételen a 17 évvel fiatalabb Orbán Viktor szerint akkor egyáltalán nem volt normális, tárgyalóképes ember a KISZ-esek között, „csak egyetlen egy, a Gyurcsány".
2006. 03. 08. 08:35
Aktivistákról, politikai kommunikációról és a szinte csúcson pörgő kampányról beszél a Népszabadságnak adott interjújában Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója.
2006. 03. 03. 11:20
A FigyelőNet a választásokon induló két nagy párt gazdaságpolitikai, egészségügyi, közlekedési, oktatási és a szociális világról alkotott elképzeléseit hasonlítja össze.
2006. 02. 22. 12:23
Kevesebb teher, több lehetőség, nagyobb biztonság, ez a Magyar Szocialista Párt ajánlata a nemzetnek - ez az egyik fő megállapítása az MSZP szombaton elfogadott választási programjának.
2006. 02. 18. 19:54
Olvasói sztorik